Felcimkézve

2022.10.12. 13:31

Hamarosan kihirdetik a Bogyólé Borcímke Pályázat győzteseit

Friss, gyümölcsös, játékos és könnyed. Ezek mind igazak a Vylyan Pincészet évről-évre bemutatott újborára, a Bogyólére. Tizennyolc éve indult el ezen bor története, és 2005 óta mindig egy-egy képzőművész alkotása öltözteti a palackját. Ez idén sem lesz másképp.

bama.hu

Sokunk számára az ősz egyben a bor, a borozás időszaka is. Baranya megyében pedig még inkább fontos szerepe van, köszönhetően a megannyi pincészetnek a környéken. De van egy, ami kiemelt figyelmet kap a rá épített borcímke-pályázat miatt. Ez pedig a villányi borvidékről származó Bogyólé, amely kezdetben a Vylyan Primőr nevet viselte. Később keresztelték át ma ismert nevére, amely a játékos és kifejező, francia beaujolais nouveau-t idézi. Ezt az üde, bohém nevet pedig a közönség is hamar megjegyezte. A nagy érdeklődéshez hozzájárul az is, hogy évente csak 25 000 palack készül a Bogyóléből és mindenki akar belőle eggyel. Az ok, hogy csak ilyen kis mennyiségben készítik, az az, hogy pár hónap alatt el kell fogyni a készletnek, amíg tart a bor fiatalsága. És ugyanúgy, mint a fiatalok, ez a nedű is szereti megmutatni új arcát, amihez pedig évről-évre új ruha dukál. Így nem meglepő tehát, hogy a fiatal képzőművészek fantáziáját is megragadta ez a nem mindennapi ital és a pályázat is, ami lehetőséget adott kreativitásuk megmutatására. 

A 2022-es Bogyólé Borcímke Pályázat győzteseit október 14-én, pénteken hirdetik ki. A közönségszavazás még zajlik a Vylyan Pincészet Facebook oldalán. Érdemes csemegézgetni a tervek között, és szavazni az általunk legjobbnak tartott külsőre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában