A nagykövetségek képviselői hallgatták a kórust New Yorkban

2022.10.04. 08:55

Három év elteltével a pécsi diákok idén ismét meghódították Amerikát

Élménybeszámolóval összekapcsolt koncertet adott a PTE Pannon Gyermekkar a múlt héten a PTE Szántó Kovács János úti épületében.

M. B. E.

S volt miről beszámolni, mert a kórus a nyáron újra meghódította Amerikát. Igen, újra, mert három éve óriási visszhangja volt a bemutatkozásuknak az Egyesült Államokban. Schóber Tamás karnagy irányításával ezúttal a társaságnak négy rendkívüli fellépése volt a tengerentúlon. 

Mint kiderült, ez a meghívás a zeneszerzőnek is szólt: a katolikus egyház kinti magyar képviselői kérték fel a pécsieket, hogy Schóber Tamás másfél éve született Pannon miséjének legyen az USA-ban a határon túli ősbemutatója. A gyermekkar így június végén tíz napon át két koncertet adott Nem Jersey állam New Brunswick városában. Méghozzá egyiket a Szent László-templomban, ahová a magyar kolónia jár hitgyakorlásra, és melyet egykor még Mindszenty József bíboros avatott fel. 

Ezen túl volt itt egy világi programjuk is, melyen kizárólag magyar szerzők műveit énekelték. Továbbá az Egyesült Államok magyar nagykövetsége is koncertre invitálta New Yorkba a kórust, s meghívta rá az összes nagykövetséget, így több mint félszáz ország képviselőjének énekeltek. Továbbá volt egy hangversenyük Manhattanben is. 

A pécsi csapat 25 fővel indult útnak 7–18 éves gyerekekkel, és a kórustagokat ajándékként ingyenes jegyekkel egy hangversenyre is bejuttatták a Carnegie Hallba. A világhírű koncertterem képviselői egyébként ugyancsak meghallgatták a pécsiek koncertjét, s ennek eredményeként – ha lehet még ezt a sikeres szereplést tovább fokozni – Schóber Tamás és a PTE Pannon Gyermekkar előzetes meghívást kapott, hogy a Pannon misét 2024-ben a Carnegie Hallban is adják elő.
A Pannon mise hazai bemutatója egyébként 2021 decemberében Pécsett volt az Irgalmasok templomában és legközelebb a baranyaiak a Leőwey Klára Gimnáziumban, az október 21-én 15 órára szervezett hospice megemlékezésen hallhatnak belőle részleteket. A mű továbbá megjelent CD-n, és zenei valamint videómegosztón is elérhető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában