Álmok tengerén hajózunk

2022.10.06. 15:48

Ifjúsági produkcióval várják a gyerekeket a Robinson!-ra

Ifjúsági előadást mutattak be a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán. A Robinson! az ismert klasszikus témájától ihletve kíván szólni a tíz év körüli gyermekekhez.

Mohay Réka

Fotó: Kortvelyesi

A Robinson! egy-egy nyílt próbáját már megtekinthették a színház gyermeknapjának keretein belül a pécsi és környékbeli fiatalok. Az érdeklődés felkeltése megvalósulni látszott a bemutató napján, a kamaraszínház megtelt gyerekekkel és szüleikkel, tanáraikkal, az előadásra már októberre is érkeztek foglalások. A nézőközönség, élen a gyerekekkel, tapssal viszonozta a látottakat. 

A darab Robinson Crusoe történetét alapul véve a felnőtté válás, önállósodás és az emberi kapcsolatok témáját járja körül a Boráros Milada és Boráros Szilárd által színpadra állított előadás.

A címszerepben Széll Horváth Lajost láthatjuk, Pénteket Józsa Richárd formálja meg. Stubendek Katalin, Németh János és Kállai Gergely, illetve három táncművész, Rovó Fanni, Pinczés Rita és Biri Gábor kettős-hármas szerepekben mutatkoznak be, mindig az adott jelenetekhez igazodva. 

Kiemelendő a látványvilág, amelyet bábszínházi eszközökkel és kreatív megoldásokkal tarkítottak – a kannibálokkal való találkozást például árnyjátékkal ragadják meg. A díszletet és a jelmezeket egyaránt Boráros Szilárd rendező tervezte. A jelenetek a változatosságuk ellenére alkalmanként kissé energiaszegényre sikerültek, az ötletes vizuális megoldások ezt segítenek feldobni. Hangulatosak a zenei betétek is, harmonikusan illeszkednek a látottakhoz. 

A Robinson! a készítők szándéka alapján arra a minden fiatalban felmerülő érzésre kíván reflektálni, hogy „világgá” akar menni, a korlátok közül kilépve megtapasztalni a szabadságot. 

– Az előadás rámutat arra is, hogy az otthon elhagyását követően a kudarcok és a kiábrándulás a saját romantikus elképzelésekből, a határaink túllépése, küzdés az életért és szabadságért, a konokság és elvakultság következményei, felelősségvállalás, magány megtapasztalása miként viszi előre és teszi éretté gondolkodásunkat 

– olvashatjuk a darab leírásában.

Ezt illetően valóban gazdagodhatnak értékes gondolattal a nézők, az előadás a természettel és az embertársakkal, különböző kultúrákkal való kapcsolat témáját is érinti. A saját út megtalálásának, a reális önkép megformálásának kérdéskörére utalnak a második felvonás párbeszédei és záródala is. A közvetíteni kívánt mondanivaló azonban nem teljesen egyértelmű, s bár a záróének arról szól, „minden, amire szükségünk van, azt magunkban hordjuk”, a címszereplő kapcsán időnként úgy érezhetjük, inkább sodródik az eseményekkel, fejlődéstörténetének és céljai átértékelésének bemutatása kissé elnagyolt. 

Péntek és Robinson barátságának megjelenítése viszont rávilágíthat arra is, egyedül semmilyen felfedező sem boldogulhat kalandjai során. A darab kedvcsinálónak, gondolat­ébresztőnek mindenesetre jó kezdet lehet, korai színházi élményként segíthet alapot adni a családoknak ahhoz, hogy az érintőlegesen feldolgozott témákat mélyrehatóbban megvitassák. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában