Pécsett él és zenél már negyedszázada az Év zenekari művésze, Murin Roman

Az immár tíz éve a Pannon Filharmonikusoknál játszó ukrán származású művésszel az idáig vezető útról beszélgettünk.

– Hogy értékeli a díjat?

– Egyszerre szakmai és empátiaelismerésről van szó, ennél többet nem kívánhat egy művészkollektíva tagja. Talán annak köszönhetem, hogy a hangszerem az elmúlt évadban sokszor kapott fontos szerepet a hangversenyeken, közülük is kiemelném Schubert C-dúr szimfóniáját. Másrészt, sok energiát fektetek a hangszeres tudásom fejlesztésébe, és nagyszerű visszajelzés ez arra is, hogy nem hiába készülök annyit egy-egy fellépésre.

– Jól tudom, hogy sajátos helyzetben van az együttesben?

– Tény, hogy édesapám, Murin Jaroszláv több évtizede a mélyhegedű szólamvezetője, és tragikusan korai haláláig Kárpát-aljai édesanyám, Mátyás Jolán is itt játszott. Főiskolai oboatanárom, Sturcz László pedig közvetlen zenésztársam és barátom.  

– Hogyhogy két hegedűs mellett mégis fúvós hangszert választott?

– Akartam én hegedülni, de a szüleim lebeszéltek róla. Aztán tízesztendősen, amikor Magyarországra, Debrecenbe költöztünk, már késő volt vonósként próbálkozni, így az oboával barátkoztam.

– Miben különleges az oboa a zenekaron belül?

– Hát például a nádfaragásban. A fúvóka gyártására külön gépsorunk is van, és minden síp egyedi, a nád formája ugyanis meghatározza a hangtónust, a dinamikai lehetőségeket, a hangszínt, az intonációt a hang hajlékonyságát. Napjában egy-két órát eltöltök a sípok elkészítésével, a legjobban sikerült kiválasztásával, és közülük a legtökéletesebb is legfeljebb 15 órán át használható.

– Felesége szintén zenész?

– Krisztina Ukrajnában orvosi egyetemet végzett, de már perfekt magyar, és a diplomáját most fogja honosítani. 

– Lvivben született. Visszajár rendszeresen? 

– Természetesen, hiszen minden rokonom ott él, csak édesapám van Magyarországon. Én 11 éves koromig kizárólag ukránul beszéltem. Szóval a háború nagyon megvisel bennünket is, a kislányaink miatt viszont nem tudunk most hazajárni.

– Milyen további karriert tervez? 

– Mindig harmóniára törekszem, és hiszek a munka erejében. Olykor kamarázom, és elégedett vagyok a zenekaron belüli kisebb szóló szerepeimmel. Számomra az a fontos, hogy egyre jobb legyek a hangszeremen. Egyébként az egész világon talán egy-két olyan oboista van, aki kizárólag szólista, mindenki más tanít mellette vagy zenekarban is játszik. 

– Ránézésre inkább bőgősnek nézném, mint fúvósnak.

– Igen, mert karban tartom magam, sokat futok és kondizom. Jó levezetés ez gyakorlások után.