A detektívregény feltalálója, Poe segít a nyomozásban

Én azok közé tartozom, akik szeretik először elolvasni a regényt és utána megnézni a belőle készült adaptációt. Most is így tettem, és az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet levett a lábamról.

Felakasztva találják 1830 októberének végén Leroy Fry kadétot az Egyesült Államok Katonai Akadémiája, a Hudson-felföldi West Point lezárt területén. Az öngyilkosság kizárva, mivel az áldozatot brutálisan meggyalázták: kivájták a szívét a mellkasából. 
Az akadémia jó hírének megőrzése és fennmaradása miatt a létesítmény vezetője a nyugdíjas éveit a közeli településen, Buttermilk Fallsban élvező egykori New York-i rendőrnyomozót, Augustus Landort kéri fel az eset felderítésére és a tettes vagy tettesek kézre kerítésére. A szigorú szabályok szerint működő katonai bázison azonban nincs könnyű dolga a feleségét és a lányát is a közelmúltban elvesztő bűnüldözőnek. Ám akad egy önjelölt, nem kevés önbizalommal – és nem mindennapi koponyával – rendelkező, ékesszóló, ugyanakkor meglehetősen szószátyár segítője: az első évfolyamos Edgar Allan Poe kadét személyében.

Az író, Louis Bayard zseniálisan építette fel a történetet. Nem csak egy fordulatokban gazdag nyomozást kapunk, hanem mély érzelmeket és gondolatokat. Belelátunk főhőseink lelkébe és gondolataiba. Augustus részei, egy mogorva és szomorú nyomozóhoz illően egyszerűen vannak fogalmazva, míg Poe részei költőien és letisztultan, ahogy a művészhez illik. És persze nem hiányozhatnak belőle veresek, amelyek mindegyike Edgar keze munkáját dicsérik. Ezek is olyan jól bele vannak építve az események láncolatába, hogy nem szakad ki az ember az olvasásból. 

A lapok gyorsan peregnek, az események lassabban, ahogy egyre több réteget lehámoz az író a történet magjáról. És maga a világ is beszippantja az olvasót, hiszen a szerző zseniálisan ábrázolja a 19. századi Amerikát, valamint a West Point-i katonai akadémiát, amely egyébként igazából is létezett, bár sosem történt hasonló incidens az intézmény fennállása alatt, mint amilyen a könyvben. Egy olyan komor hangulatú világ tárul elénk, amely Poe műveihez hasonlóak, de mégis van benne valami szépség, amely a költő megannyi sötét és néhol morbid versében is mindig megtalálható.  

Én a magam részéről hamar rájöttem a rejtély egyik kis szeletére, de az azt követő meglepetésekre még én sem voltam felkészülve, és csak döbbenten ültem és pislogtam, hogy most mi történik.  De pont az ilyen krimik a legjobbak, amelyek képesek meglepni, és még jó ideig nem eresztik az olvasót, amint becsukta a kötetet.

Ez a lassú folyású történet nem csak egy krimi, hanem egy komoly dráma is. A hangulat folyamatosan változik a regényben, pont úgy, mint az apály és a dagály. A brutalitást elmossa a szerelem és könnyedség, ami fordítva is igaz. A horrorisztikus elemek váltakoznak a költőivel. De történik ez oly könnyedén, mint ahogy Edgar Allan Poe karaktere farag rímet. 

Nem biztos, hogy mindenki az egyik kedvenceként fogja számontartani ezt a kötetet, és pont azért, mert lassú és nagy hangsúlyt fektet minden egyes kis dologra is. De ezek pont, hogy hozzá tesznek a történethez.

És most jöhet a film...

Louis Bayard: Azok a halványkék szemek
krimi, dráma
Európa Könyvkiadó, 2022