Elismerte őket a közönség

2023.01.06. 10:40

Akiket egyáltalán nem vonzott a külföld, itthon akarnak boldogulni

A közönség legnagyobb elismerését kapta a Pannon Filharmonikusok zeneművész hölgyei közül Hoffner Kinga hegedűművész, a férfiaknál Csernik János harsonaművész, akik közönségszavazatok alapján a 2022-es év legkedvesebb muzsikusai díjat vehették át a zenekar január 2-i új évi hangversenyén. A két kitüntetettel beszélgettünk, miként jutottak el idáig.

Mészáros B. Endre

– Mivel érdemelték ki a hallgatóság megkülönböztetett szeretetét? 

HK: – Kezdenek jobban megismerni, hogy két gyerekkel otthon töltött négy év után visszatértem. Ezenkívül tavaly óta játszom a Babzsák sorozatban ahol sok családdal találkozom, továbbá mind nagyobb baráti társaságot invitálok a koncertjeinkre. 

CsJ: – Az elmúlt esztendő végén igen széles körben szerveztem az ismerőseimet a Diótörő előadásunkra, s ez bizonyára felhívta rám a figyelmet. Másrészt 26 éve vagyok a PFZ tagja, ennyi idő alatt rengeteg jó kapcsolatom alakult ki a városban.

– Hogy jött a zene az életükben és miért ezt a hangszert választották? 

HK: – Édesanyám és nagymamám is orgonistaként ténykedett. Így ikertestvéremmel zongorázni kezdtünk, de annyira megtetszett a vonós hangzás, hogy később mindketten inkább a hegedűt választottuk. 

CsJ: – Édesanyám kitűnő népdalénekes volt. Palotabozsokon nőttem fel, s egyszer eljött a mohácsi zeneiskolából Dobos József, aki kiválasztott a hallásom alapján. A ­tenorkürt lett az első szerelem, de az nincs a zenekarokban, ezért a hasonló fúvókával rendelkező harsonával folytattam. 

– Miként lett ebből Pannon Filharmonikusok? 

HK: – Ide jártam egyetemre, és gyakran beugrottam kisegítőként a zenekarba. Amikor végeztünk 2013-ban, éppen próbajátékot hirdettek és ikertestvéremmel együtt felvettek bennünket. Kezdetben aztán gyakran összekevertek bennünket, ám ha játszunk, észrevehető különbség. Én afféle „tűzről pattant” muzsikus vagyok, Izabel pedig könnyedebb, lírai alkat. 

CsJ: – Amikor befejeztem a Zeneművészeti Főiskolát, tanárom, Vida Lóránd zenekari játékból a főállású tanári pályára váltott, én pedig megpályáztam a helyét.

– Elégedettek a művészi, zenekari helyzetükkel? Miért nem lett ebből külföldi vagy budapesti zenekar? 

HK: – Pécs nagyon élhető város. Budapest személytelen számomra, külföldön pedig nem akartam megragadni. A zenekarban első hegedűsként a legjobb helyre kerültem. 

CsJ: – Nekem mindig a pécsi zenekar volt a nagy álom. Mindemellett kipróbáltam a külföldi játékot is, Eszéken voltam éveken át kisegítő. Ám Baranyában él a családom minden ága, innen soha nem szeretnék elmenni. 

– A koncerteken túl merre halad a zenei életük? 

HK: – A Művészbejáró kamarasorozatban már több alkalommal szerepeltem. Tanári diplomám is van, de két gyerek mellett tanításra nemigen jut időm. 

CsJ: –Az Eck Imre Művészeti Iskolában furulyázó és rézfúvós gyerekekkel foglalkozom, előtte pedig a kozármislenyi Diabelliben tanítottam.

Pécsre vezet az út

Hoffner Kinga 1989-ben született Szombathelyen. Kőszegen nőtt fel, a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetében tanult, a PTE Művészeti Karán végezte el a hegedűművész és tanári mester szakot. Férje, Hoffner Tibor szolfézs-zeneelmélet tanár és karvezető, két fiuk van, Gergő 5,5, Donát 3,5 éves. Csernik János 1974-ben született Mohácson. Elvégezte Pécsett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, 2016-ban tanári mesterdiplomát szerzett. Párja Papp Veronika a Tudásközpontban dolgozik, fiuk Dávid Zakariás (18) negyedikes, lányuk Eszter Zorka elsős gimnazista. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában