Bemutatják az erőszakot

2023.01.07. 13:58

Felnőtteknek készült mese lett a Matildából

A britek egyik legünnepeltebb írója, Roald Dahl nem csak az Egyesült Királyság lakosait nyerte meg magának, hanem az egész világot. Könyvei mai napig sikeresek, és a belőlük készült adaptációk többsége is. Gondoljunk csak a Charlie és a csokigyárra, ami Tim Burton rendezői munkáját dicséri. Az óév decemberében a Matilda is új adaptációt kapott. A könyvet és az eredeti musicalt alapul véve vitték filmre a kis zseni történetét.

Cz. E.

Képünk illusztráció.

Fotó: KISS ANNAMARIE

Az író 1988-ban vetette papírra Matilda Wormwood karakterét, aki imád írni és olvasni, és hihetetlen agya van mindenhez, még a telekinézishez is. Utóbbi egyébként azért van, mert a sok tudás már nem fér az agyába, ami így kifolyik a szemén keresztül, és emiatt képes erre a hihetetlen képességre. A kislányt sok-sok tudással áldotta meg a sors, viszont, amikor a szülőket osztották, akkor rossz sorba került. Egy szélhámos apa és egy sötét, folyton költekező anya mellé osztotta be az élet, akik egyáltalán nem törődnek gyermekükkel. Mindemellett pedig Matildának az iskolában meggyűlik a baja az igazgatónővel is.  

A legtöbb Roald Dahl könyv állítólag mesekönyv gyerekeknek, de felnőttként olvasva köteteit ez a megállapítás kissé hamisnak tűnik, hiszen sok olyan elemet tartalmaznak, amelyet csak felnőttfejjel érthetünk meg. Így van ez a belőlük készült filmekkel is. 

Kezdetben a Matildáról is azt hisszük, hogy gyerekeknek szól, de igazából már az eleje is komolyan, szívfájdítóan indít, és a történet előre haladtával egyre morbidabb és ijesztőbb jeleneteket kapunk. Ez a vonal a többi adaptáción is érződik. Hiszen ahogy itt is, úgy a Boszorkányokban, a Charlie és a csokigyárban, valamint a James és az óriásbarackban is vannak részletek, amelyek kendőzetlenül mutatják be az erőszakot, valamint a gyermekek testi és lelki bántalmazását. Ezt pedig nem is óhajtják feloldani semmivel.

Készüljünk fel, hogy ez nem egy vígjáték, nevetni nem fogunk rajta sokat. Egy-két megmosolyogtató jelent van benne, de azok is csak az abszurditásuk miatt éri el, hogy felfelé görbüljön a néző szája. Ennek ellenére sem tudjuk azonban könnyebb szívvel nézni ezt az alkotást. De talán pont ezért fog sokaknak tetszeni, hogy nem próbál viccet csinálni a történetből.  

A musicalbetétek profik, főleg, amelyek az iskolában játszódnak. Látványosok, lendületesek a szövegek, és nagyon jól meg vannak valósítva. Öröm nézni ezeket a részeket, és nem egy kedvencet is avatni fognak a nézők, amit újra és újra megtudnának hallgatni.

A karakterek kidolgozására talán lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni, de ennek ellenére mégis szeretni tudjuk a pozitív főhőseinket, valamint egy-két mellékszereplőt is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában