Folytatódik a közös játék

2023.01.31. 10:40

Nem zajlik eseménytelenül a Bóbita Bábszínházban a téli időszak sem

A rezsiválság hatását a Bóbita Bábszínház is tapasztalja. Több módon is spórolnak, de a működésük, szerencsére, úgy tűnik, továbbra is biztosított. Sramó Gábor igazgató a közeljövő terveiről is mesélt.

Mohay Réka

Fotó: Löffler Péter

Örömteli, hogy nem kell bezárnunk, tudjuk folytatni a működést hétvégenként, illetve februárban a pécsi székhelyünkön kívül is játszani fogunk több alkalommal – mondta Sramó Gábor. 

A direktor elmondta, biztosított a működésük az elkövetkező hónapokban is, ehhez azonban ők is nagy erőkkel takarékoskodnak már november óta. Azokban a termekben, ahol dolgoznak, legfeljebb húsz fok lehet a hőmérséklet, a többi térben csupán tizenhat. 

– Szerencsére a lámpáink korszerűek, így energiatakarékosabban működnek, de arra is odafigyelünk, hogy a próbák során a magasabb fogyasztású reflektorokat nem kapcsoljuk be, csak az enyhébb munkafényeket használjuk

 – számolt be az igazgató. 

A takarékosságot erősíti, hogy januárban csak a hétvégi napokon tartanak előadásokat, olyankor azonban többet is, külön pöttömszínházi és nagytermi produkciókat is láthat a közönség. 

Havonta két nap továbbra is tartanak bábkészítő foglalkozásokat, amelyek népszerűek a gyermekek körében. Februárban erre 11-én 10–12 és 16–18 óra között, valamint 25-én 17 órától kerül sor. 
Februárban vendégszereplésre is indulnak, Kaposváron hat napon át tizenkétszer mutatják be a Torzonborz, a rabló című előadásukat, de további újdonsággal is készülnek. 

– Február végére készül el várhatóan az új weboldalunk, ami a legmodernebb követelményeknek is eleget kíván tenni, főként az akadálymentesség elvárásainak – mondta el Sramó Gábor. Az akadálymentesség ugyanis a honlapok esetében is egyre inkább fontossá válik, így tudják használhatóvá tenni a vakok és gyengénlátók számára, akik felolvasóprogramok és egyéb speciális eszközök segítségével tudják elérni a megosztott tartalmakat. 
A társulat márciusban új előadást is színpadra állít. 

– Most kezdődnek a Kacor király olvasópróbái, amelyet március 11-én, szombaton mutatunk be. A címszerepben Czéh Dániel játszik, oldalán Papp Melinda, Arató Máté, Matta Lóránt, Mag Eszter és Lenti Konrád Hunor lesznek láthatók

 – számolt be Sramó Gábor a közelgő premierről. 

Nemrég pedig megnyílt a „Királyfik és királylányok” kiállítás a Bóbita Bábmúzeumában, ahol az elmúlt harminc év királyi bábfiguráinak világába csöppenhetnek a látogatók, tavasszal pedig további programokkal készülnek, a tervek szerint a hazai Színházi Olimpia rendezvénysorozatába is bekapcsolódnak, a kiállítótérbe pedig tajvani bábokat várnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában