Sanzonokra felfűzött előadás mesélt az 1956-os eseményekről

Két osztály foglalt helyet a teremben. A nyüzsgés egy szempillantás alatt véget ért, amikor Bacskó Tünde belépett, és elhangzott először a szájából az, hogy 1956. Ez egy olyan dátum, amiről a mai napig sem beszélünk sokat. Megemlékezünk akkori hőseinkről minden év október 23-án, de mégis ez az az esemény, amiről keveset hallunk elődeinktől. 

Amikor Jaksov Borisz életre keltette az osztályteremben felállított zongorát, Bacskó Tünde pedig a mikrofon mögé állt, hogy előadja Livings­ton-Ray magyarra átültetett slágerét, az „Ahogy lesz, úgy lesz”-t, rögtön tudtam, hogy különleges előadásban lesz részem. 

Mellettem az intézmény igazgatónője, Béres Andrásné foglalt helyet, akivel az előadás előtt beszélgettünk a gimnázium színházi nevelési programjáról. Mint kiderült, valamennyi osztálynak és tanulócsoportnak szerveznek színházlátogatást, valamint osztálytermi előadásokat, melyeket általában beszélgetés, drámafoglalkozás követ. Ezek az események segítik pedagógiai céljaikat, azaz, hogy nyitott, érzékeny, empatikus, de közben kritikus, a művészeteket nem csak élvező, hanem értő embereket neveljenek. Ezen alkalmak arra is megfelelők, hogy közösséget építsenek. A felkészülés, a fellépés, a verseny során a tanulók megélhetik a minőségi közösségi létet és összekovácsolódnak. 

A Tandem Színház minden esetben interaktív, vagy eszmecserét generál. Témáik érzékenyek – hajléktalanság, 1956, mélyszegénység –, amelyekről nehezen beszélünk. Az 1956-ot fókuszba helyező előadásuk az, ami megengedi, hogy beszélgetés jöjjön létre, vagy nem. Kommunikációt kezdeményeznek a közönséggel, hogy mindenki kifejthesse a gondolatát, vagy elmesélhessen egy-egy emléket, hogy közösségi beszélgetés születhessen. De ahogyan Bacskó Tünde fogalmazott, nem baj, ha nem alakul ki eszmecsere a darab végén, már az is elég, ha a közönség tagjai magukkal viszik a történetet és gondolkodnak rajta. 

Slágerről slágerre haladtunk, miközben elmerülhettünk a 1956-os eseményekben napról napra. 

A történet pluszpikantériáját az adta, hogy a történet a színésznő rokonának emlékein alapul. Ezért is volt olyan érzés, mint amikor a szőnyegen helyet foglalva, tátott szájjal hallgattuk nagyszüleink, dédszüleink történetét. 

Az előadás végén, ahogy körbenéztem a körülöttem ülőkön, azon kezdtem gondolkodni, hogy mi járhat a fejükben? Mit váltanak ki belőlük a hallottak? Nekik is összefacsarodik a szívük a slágerektől? Az enyém igen, főleg az utolsónál, a Csárdáskirálynőből ismert Hajmási Péter című dalnál. A nagy- és dédszüleim imádták az operettet, ezt pedig kifejezetten kedvelték. 

Fontos, hogy a diákok merjenek megszólalni és beszélgetni, főleg most, amikor az internetes eszközök miatt a felszínes beszélgetés, a nem beszélgetés, az elhallgatás hódít. A Kodály gimnáziumban eddig átélt események és a Tandem Színház 1956-os előadása hozzájárulnak a beszélgetés ösztönzéséhez, a fiatalok tudatos személyiségfejlődéséhez.