2023.03.11. 12:30
A jobbnál jobb zenekarokat nem lehet megunni
Alig másfél héten belül a Kodály Központban adott hangversenyt az ország két elismerten legjobb zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok. Az elsőről korábban beszámoltunk, most pedig elmélyedünk a Nemzeti Fiharmonikusok március 9-i, csütörtöki koncertjében is.
A kép illusztráció
Fotó: Stokkete
Annál is inkább, mert az Nemzeti Filharmonikusoknál jól látható a pécsiekkel csaknem tíz éven át dolgozó Hamar Zsolt karmester és zeneigazgató tevékenysége, aki három éven át irányította a zenekart. A felállásuk ugyanis pontosan olyan, mint a Pannon Filharmonikusoké, ugyanott helyezkednek el a fúvósok, a bőgősök, a gordonkások, a hegedű szólamai, továbbá néhány olyan zeneművészt is lehetett látni a soraikban a pécsi fellépésen, akik egykor még a PFZ-t erősítették.
A Nemzeti Filharmonikusok legnagyobb sajátossága a három zenekart összevetve talán az, hogy itt játszik a legtöbb férfi zeneművész, úgy 60 százalék az arányuk. Ez pedig jól hallható az előadások dinamikájában, határozott hangerejében. Ugyanakkor az is kijelenthető, a Pannon Filharmonikusok jócskán felzárkózott már erre a szintre játékminőségben.
Kifejezetten közönségbarát zeneszerzők, Richard Strauss és Brahms dallamos műveiből állt a program. A Don Juan szimfonikus költemény húsz percen át igen rámenősen szólt, ahogy az egy nőcsábászhoz illik, majd kellő szomorúsággal érezhettük át a főhős halálát, melyet egyik hódítása következményeként vívott párbaja okozott és a személyes karakterjegyei is hihetetlenül jól előtűnnek a különböző hangszerek súlyozott megszólalásával.
A meglepően hosszú felvezető művet egy meglepően rövid versenymű követte. Mindemellett nagyon megfogta ez a kompozíció a közönséget, miután az alig 18 éves Strauss kürtversenye tele van igen virtuóz futamokkal, mondhatni édesapját, a kürtművészt akarta így a fiú próbára tenni. Az igen nehéz darab azonban nem tudott kifogni a szólistán: a pécsi koncerten a világ jelenlegi legjobb kürtöse, Stefan Dohr, a Berlini Filharmonikusok szólistája játszott. Méghozzá olyan magával ragadóan, hogy éppen ezért tűnhetett túlzottan rövidnek a versenymű (ugyancsak 20 perces), mert sokkal tovább elhallgattuk volna. Ám hogy ki az a Stefan Dohr, az jól megmutatkozott a ráadásszámban, mert fantasztikus akusztikus bemutatót kapott a közönség, csiripelő madárhangoktól lélekkavaró dallamokon át harsány indulószerű kirobbanásokig.
A hangverseny második része, Brahms D-dúr szimfóniája talán a legkevésbé tobzódott a három darab közül a kürtjátékban, de csak azért, mert a többi fúvósnak a harsonától a fagottig ugyanekkora szerepe volt. Értelemre és érzelemre egyformán hatott ez a muzsika, s a mű közel másfélszer olyan hosszú volt, mint az első része az estnek, de mindvégig lekötötte a hallgatóságot, jelzi ezt az is, hogy az előadását hatalmas vastaps honorálta.
Érdemes megjegyezni az igen fiatal (még nincs harminc esztendős) Hontvári Gábor karmester nevét, aki mindvégig együtt élt a zenével és szó szerint az élére állt az éppen erősebb szerepet kapó hangszercsoportoknak. Már csak azért is, mert a Németországban élő (a würtzburgi teátrum karmestere és zeneigazgató-helyettese) dirigens hamarosan visszatér Pécsre, a Pannon Filharmonikusokat fogja vezényelni június 8-án, amikor hárfaverseny is hallhatunk, valamint Debussy híres művét A tengert.