Kedden ünnepel a város

2023.03.13. 21:56

Hajóval érkezett a forradalom kitörésének híre Mohácsra

Mohácson kedden tartják a '48-as forradalomra és szabadságharca emlékező ünnepségeket. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre.

M. B. (forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: AS

Mohácson kedden délben koszorúzást tartanak a Petőfi-domborműnél, a bíróság épületénél, közreműködnek a Brodarics István Iskola diákjai.

Délután öt órára a megemlékező közönséget a Széchenyi térre várják, az Ifjúsági Centrumnál Szűcs László, az Olvasókörök Szövetségének társelnöke mond ünnepi beszédet, ami után Ne féltsétek a magyart! címmel a Széchenyi Általános Iskola műsora következik. A megemlékezésen közreműködik a Mohács-Palotabozsok-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar.

A Duna-parti város egyébként több szempontból is fontos színhelye volt a forradalomnak. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre, egy komáromi kereskedő hozta hajón a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.

A Dunánál tartott népgyűlésen Hatos Gusztáv, a város főjegyzője szónokolt. A kincstári sóházról leszedték a kétfejű sasos császári címert, és a fekete-sárga színeket magyar nemzetire festették át.

Mohácson Pécs mellett elsőként hoztak létre 1848-ban nemzetőrségi alakulatot, s ugyancsak úttörő módon Baranyában Mohácson és Pécsett tartottak először szabad önkormányzati és tanácsi választásokat az 1848. évi törvények szerint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában