Jézus Krisztus Szupersztár

2023.05.22. 11:32

Nagyszabású, megosztó rockoperát láthatunk élőben Pécsen

Jézus Krisztus alakját számos módon és megközelítésben mutatták be a színház- és filmtörténelem során.

Mohay Réka

Fotó: Ines Novkovic

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár rockoperája a megjelenése óta számos érdeklődőt vonz szerte a világon. Május 24-én a Pécsi Nemzeti Színházban a Zágrábi Komedija társulat mutatja be az előadást a 10. Színházi Olimpia keretén belül.

Az 1970-es években napvilágot látott mű az elmúlt évtizedek során sok helyütt aratott sikert, több generáció számára vált ikonikussá. A rockopera műfaja is újszerű megközelítést jelentett, a filmen is bemutatott dalok közül számos önmagában is híressé vált. A bibliai történet által ihletett cselekmény sajátos megközelítésben mutatja be Krisztus utolsó napjait, különös hangsúlyt fektetve Júdás és Jézus kapcsolatára. 

A formabontó feldolgozás mindig is megosztónak számított, dinamikus zenei világa, s vitathatatlanul érdekfeszítő cselekménye egyfajta kultuszelőadássá tette. A Damir Lončar által rendezett zágrábi előadás többek között Rijekában is bemutatkozott már, ahol Igor Vlajnić egy, a produkciót illető kritikájában átgondolt és kifinomult darabnak értékelte a zágrábi Szupersztárt. A kritikus külön kiemelte a kórust és a táncosokat, akik mind zeneileg, mind látványban meghatározó élményt nyújtottak beszámolója alapján a közönségnek. A darab koreográfusa, Leo Mujić számos balettintézménynek és színháznak készített koreográfiát, munkája során a modern és a klasszikus balett kifejezéseit ötvözi. 

A rendező, Damir Lončar Eszéken született, a Színművészeti Főiskola elvégzése után számos sikeres főszerepet játszott, majd később rendezni is kezdett, először asszisztensként és társrendezőként. Számos díjjal ismerték el tevékenységét. 

A rendezővel a Pécsi Nemzeti Színház, illetve a Színházi Olimpia weboldalán a vendégjáték alkalmából beszélgetés is készült. Lončar ebben többek között beszámol arról, hogy Zágrábban minden egyes előadás telt ház előtt zajlott. 

– A 2018-as évadban, amikor az előadást bemutattuk, ez volt a leglátogatottabb előadás Zágrábban, bár a Komedija nézőtérének mérete kissé behatárolja a nézők számát – olvasható a rendező visszaemlékezése. 

– Ez egyike azon ritka produkcióknak, amelyek megváltoztatják mindazokat, akik a részesei lehetnek: engem, a színészeket és a közönséget is, akik a hatása alá kerülnek és velünk együtt élvezik az egészet – teszi hozzá. 

Az előadás előreláthatóan lehetőséget ad arra, hogy az ismert slágerek újraélése mellett nagyszabású zenés-táncos produkció részeseivé váljunk, s közelebbről megismerjük horvát szomszédaink színházi gondolatvilágát és művészi eszköztárát. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában