Megemlékezés

2023.06.06. 10:30

A szigetvári vár mellett elültetett fák emlékeztetik majd a fiatalokat a nemzeti összetartozásra

A Dél-Zselic Óvodái, Bölcsődéje és Konyhái Szigetvár Város Önkormányzatával együttesen emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról június 5-én, hétfő délelőtt. Az ünnepi alkalomra a szigetvári vár északi oldalán került sor.

Mohay R.

Forrás: Dél-Zselic Óvodái, Bölcsődéje és Konyhái

Az intézmény már kilencedik éve szervezi meg a nemzeti összetartozás napi programot a szigetvári önkormányzattal, mely során a település minden oktatási, nevelési intézményéből – óvoda, általános és középiskola – érkezik egy osztály a vár északi oldalához az önkormányzat által meghívott díszvendégek mellett.

Az idei alkalommal is így történt, dr. Vass Péter polgármester ünnepi beszédét követően elültették az emlékezés fáját az intézmények fiataljainak közreműködésével. Ezúttal a Kisváros nonprofit kft. által felajánlott facsemetét helyeztek el a vár északi oldalán, a csónakázótó melletti parkban, ahol már a korábbi évek fái is sorakoznak.

– Amikor az óvodásokkal erre sétálunk, viszünk kis öntözőkannákat, amelyekkel megöntözzük az elültetett facsemetét, amíg meg nem indul a növekedésben – számolt be munkatársunknak Hegedűs Jolán, a Dél-Zselic Óvodái, Bölcsődéje és Konyhái intézményvezetője.

– Az óvodások már előre készülnek a programra, színezőkkel, tematikus foglalkozásokkal, illetve nemzeti színű zászlókat, kokárdákat készítettek papírból, amelyeket az ünnepség során az elültetett fa köré tűzték – tette hozzá az intézmény vezetője.

A faültetést követően az óvodásokat a várban játszósarok és múzeumpedagógiai foglalkozás várta, sőt, a gyermekek a nemrég megnyílt, új, Megállítani Szulejmánt című kiállítást is bejárták. Az iskolások pedig a Zrínyi térre vonultak, ahol a Rákóczi Szövetség képviselőivel együtt, rövid megemlékezés keretén belül koszorút helyeztek el az első világháborús emlékműnél.

– Úgy gondoltuk az ötlet megszületésekor, hogy a kisgyerekek egy ilyen programra mindig emlékezni fognak, ha szüleikkel a vár körül járnak, a közösen ültetett fák láttán eszükbe fog jutni a nemzeti összetartozás napján tartott rendezvény – fogalmazott Hegedűs Jolán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában