2025.01.05. 08:20
Elképesztő, virtuóz muzsika szólt, magyar karácsonyi dallamokra rögtönözve
Van, ki a könnyűzenei koncertekre, popra, rockra esküszik év végi lazításként, más a könnyed, zenés színdarabokat preferálja, én az orgonahangversenyt keresem ilyenkor. Mert megnyugtat, felemel, égi magasságokba repít, s ebben a varázslatos környezetben az ember úgy érzi, egy felsőbb régióba emelkedett. Van egyébként olyan ismerősöm, aki soha semmilyen más hangversenyre nem jár, kizárólag orgonakoncertre.
A Filharmónia Magyarország jóvoltából minden esztendőben jut egy ilyen kiváló orgonaest a baranyaiaknak, ám most csavartam egyet a történeten: a különleges légies zenét nem Pécsen, a bazilikában hallgattam meg, hanem Budapesten a Mátyás templomban. A Filmharmónia szervezésében Wolfgang Seifen négy egymás utáni napon Veszprémben, a fővárosban, Pécsen és Szegeden is fellépett, mondhatni sorra járta az ország legszebb templomait.
Forrás: Filharmónia Magyarország Facebook-oldala
Kívánatos volt a műsor is, az orgonajáték egyetemi tanára – Seifen a düsseldorfi, berlini és stuttgarti egyetemeken is tanítja a különleges hangszer rejtelmeit, azon belül pedig elsősorban az improvizációt – ezúttal magyar karácsonyi énekeket vett alapul, és ezekre rögtönzött. Tehát ünnepi hangulatra készültem, népies betétekkel, cifra hangkavalkáddal. Nos, a Mennyből az angyal, a Csordapásztorok, a Kis Jézus megszületett el is hangzott szépen sorban, bár inkább csak miheztartás végett, mert sokkal inkább az ezt követő improvizációk kapták a főszerepet. Voltaképpen egy jazz koncerten érezhette magát az ember, éppen csak nem kapcsolódott ritmusszekció a számokhoz. Ellenben valami hihetetlen élményt jelentett a játék – talán azért is, mert az első sorból figyelhettem az előadó minden mozdulatát.
Az orgona sajátossága az, hogy néhány billentyű működtetésével nagyzenekari hangzást lehet elérni. Mozart nevezte először a hangszerek királynőjének, miután az érzelmek minden rezdülését tökéletesen, pompás összhatásban visszaadja.
Így hát földöntúli relaxációra ad lehetőséget az ilyen hangverseny, s közben az ember akár egész esztendejéről is számvetést készíthet. Ám Wolfgang Seifel hangversenye nagyon más hangsúlyokra figyelt, s nem hagyott időt elkalandozni. A népi alapdallamok éppen hogy csak megszólaltak, aztán olyan virtuóz játék következett, hogy azt egy szólógitáros is megirigyelhette volna.
Felemelő, virtuóz koncert tanúja lehetett a hallgatóság
Pontosabban annál sokkal többről volt szó. Először is nézzük, miként zajlik manapság egy templomi orgonahangverseny.
A fennkölt, hatalmas belső tér közepén egy mobil egység előtt ül az előadó, innen vezérli a valahol a hátsó falon megszólaló sípok tömkelegét, amit egyébként időnként a kivetítőn is láthatunk, ám ott inkább a játékos fergeteges billentyűjátéka nyűgözi le a hallgatóságot. Valójában akár programozni is lehet ezen a berendezésen dallamrészeket, de Seifel esetében szó sem volt ilyesmiről.
A mobil orgona oldalán van egy tábla, melyen 150 (!) gombbal állíthatók a regiszterek, amit minden szám előtt célszerű külön beállítani. A padozaton van öt sor billentyűzet, összesen 300 (!) billentyűvel, az ülés alatt pedig másfél tucat lábpedál. Továbbá két nagypedál, mely a hangerőt állítja – erre játék közben is folyamatosan lehetőség nyílik – és további két tucat kicsiny, lábbal állítható gomb is helyet kapott, melyeken a hangszín finomítható. Nos, az improvizációk során nemegyszer előfordult, hogy az orgonaművész mind az öt soron játszott, gyakran úgy, hogy más dallamot az egyik és mást a másik kezével, miközben mélyebb hangnemben a lábpedálokon is előadta egy lábbal ugyanazt a dallamot kíséretként. A másik lábával pedig állítgatta közben a hangerőt és a hangszínt.
Bevallom, nem tudom hogyan csinálta, mert általában az embernek az sem megy könnyen –vagy sehogyan sem– , ha a kezével és a lábával mást kell egyszerre végrehajtania. Ám, hogy egyszerre négy irányba figyeljen, s mást tegyen minden egyes végtagjával, ilyent még nem láttam.
A hatás frenetikus volt. Igaz, nem elsősorban karácsonyi, sokkal inkább totálisan zenei lett az eredmény. Persze, félreértés ne essék, ez nem igazán jazz, mert egyetlen zeneművész volt a színen, aki tulajdonképpen maga gerjesztette dallamokra feleselt. Viszont a hangszer teljes technikai repertoárját megismerhettük. S azért, hogy ne érje szó a ház elejét, Wolfgang Seifen saját átiratokban bemutatott klasszikus barokkos preludium és fúgát, korálokat és szimfonikus fantáziát is, német romantikus stílusban.
Másfél órán át áradt a zene – itt jegyezném meg, a Mátyás templomban a koncertélmény abban különleges, hogy az embernek olyan érzése van, mintha a környező falakból szólna a muzsika.
Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom, ha szereti az orgonazenét, egyszer próbálja ki azt is, hogy nagy városaink gyönyörű templomaiban mennyiben szól másként a hangszerek királynője.
