2025.02.04. 10:00
Ki gondolta volna: ez először Pécsen történt meg Hobóval!
Ha a mai tizen- huszonévesektöl azt kérdezzük, mi a kapcsolat a pécsi IH és Hobo között, lehet, hogy váratlan reakciókban lesz részünk. Kevesen tudják, hogy mit takar az IH elnevezés, ahogy elképzelhető, hogy a korosztály képviselőinek a Hobo név sem mond túl sokat. Csak az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a két „fogalom„ összeolvadt a hazai rocktörténelemben.
Földes László Hobo egyetlen pécsi fellépésén sem feledkezik meg róla, hogy zenekara, a Hobo Blues Band a baranyai fővárosban, jelesül az Ifjúsági Házban (IH) tartotta első vidéki fellépését.

Fotó: MW / Forrás: MW
De merüljünk csak el egy kicsit az évtizedekben! A Nagy Sándor vezette Ifjúsági Ház (IH) 1975. augusztus 20-án nyitott a Szalai András (ma Nagy Lajos király) út 13-ban, és itt működött 37 évig. A 314 fős színházterem és a 100 fős klubpresszó ideális helye lett a zenei rendezvényeknek, ahogy a rá pont egy évre elkészült Balokány-ligeti Ifjúsági Park is.
Az első nagysikerű koncertet 1975. októberben az Apostol együttes adta fővárosba költözött énekesüknek köszönhetően; Meződi József „Dunda” korábban népszerű alakja volt a helyi beat-életnek. Aztán nem sokkal később már képbe jött Földes László Hobo Blues Bandje is, hiszen a zenekar 1978. decemberben itt tartotta első vidéki koncertjét, s a sikerre való tekintettel egy évvel később négy alkalommal újrázhatott. Majd sorra érkeztek a hazai, később pedig a külföldi sztárok, a helyi kedvencek és a feltörekvő amatőrök, mindenki, aki számított. A nyolcvanas években többek között a Bizottság, a KFT és a Pokolgép is fellépett itt.
Hobo egyébként későbbi elmondása szerint úgy került az IH-val kapcsolatba, mint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa. Hozzá tartoztak a komolyzenei klubok, így a pécsi is. Egyszer megemlítette a ház vezetőinek, hogy Rolling Stones-könyvet fordít, és ír is egyet, majd arról számolt be, hogy csinál egy blueszenekart. Rögtön felkínálták neki a vidéki bemutatkozási lehetőséget, így játszott először Pécsett a Hobo Blues Band. Méghozzá akkora sikerrel, hogy máig ők tartják a látogatottsági rekordot a Balokány Ifjúsági Parkban, 1600 fizető nézővel.
Aztán az évtizedek során úgy alakult, hogy Hobo, illetve a Hobo Blues Band pécsi kötődése csak tovább erősödött. Nem volt olyan év, hogy a hazai fiatalság körében egyre népszerűbb zenekar ne lépett volna fel vidéki debütálása színhelyén, aztán pedig Hobo különböző zenekari formációk kíséretében a rock-blues bűvöletében tartott koncerteken, illetőleg József Attila zenés-verses estjeivel varázsolta el gyakorlatilag minden évben a pécsi közönséget.
Földes László Hobo maga sem tagadja, hogy mennyire a szívébe zárta Pécset, a baranyai közönséget
Maga a főszereplő sem tagadja, hogy mennyire szívébe zárta a baranyai megyeszékhelyet. Az emlékezetes IH-s debütálás után fellépett a Do-Zso-ban, a Nevelési Központban, a Káptalan-kertben, a Kodály Központban, a Zsolnay Negyedben, illetve egy alkalommal - két éve - egy utcazenei produkcióval a Színház téren. Az egyik Do-Zso-beli fellépéséhez kötődik egy másik emlékezetes Hobo-eset. A József-Attila produkcióban elmélyült művészt nagyon megzavarta a színpad előtt pozíciót váltó fotóriporter kollégánk, ezért Hobo megszakította az előadást, és távozásra szólította fel a DN fotósát.
Földes László Hobo idén ünnepli 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét 2025. február 15-én a Papp László Budapest Sportarénába, de a baranyai rajongók számára megnyugtató lehet, hogy már előkészítés alatt áll(nak) pécsi fellépése(i) is.