2025.02.01. 11:30
Rómába várja a pápa az ifjúságot
Jubileumi találkozóra hívja Ferenc pápa a fiatalokat Rómába. Az ifjúsági összejövetelre a Pécsi Egyházmegye is szervez utazást.
Jubileumi találkozóra hívja Ferenc pápa az idei szentévben a fiatalokat Róma városába – a rendes ifjúsági találkozók mintájára épülő összejövetelre a Pécsi Egyházmegye utazást szervez.

Fotó: Hegedűs Márta / Forrás: MW
– Az ifjúsági világtalálkozó a Katolikus Egyház által szervezett nemzetközi esemény, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a fiatalok. A két-, illetve háromévente megrendezett program középpontjában a Szentatyával való találkozás áll – ismertette a Pécsi Egyházmegye.
Az idei ifjúsági világtalálkozó helyszíne Róma
A történeti áttekintés szerint az ifjúsági világtalálkozók eredete 1984 virágvasárnapjára nyúlik vissza, amikor Szent II. János Pál pápa Rómába hívta a fiatalokat, hogy együtt ünnepeljék a megváltás évének lezárását. 1985-ben a pápa levelében a világ minden fiatalját meghívta a találkozóra, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését. Ez a meghívás arra ösztönzi a fiatalokat, hogy hitüket egymással megosszák, együtt ünnepeljék, és közösen gondolkozzanak arról a témakörről, amelyet a pápa minden ifjúsági világtalálkozó előtt meghirdet.
A Pécsi Egyházmegye tájékoztatója szerint a világtalálkozó soron következő helyszínét a Szentatya mindig a záró szentmisében hirdeti ki. Általában egy távoli földrész nagyvárosát mindig egy európai helyszín követi, ami idén Róma. A július 24-től augusztus 4-ig tartó rendezvényre a Pécsi Egyházmegye is szervez utazást, támogatást is nyújtva a résztvevőknek.
A 18 és 35 év közti fiatalok jelentkezését február 9-ig várják az alábbi linken: Jubileumi Ifjúsági Találkozó - Róma - 2025 - Google Űrlapok