Emmausz

2025.04.21. 09:26

A húsvéti hagyomány, ami az egész megyét megmozgatja

Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így többek között a mohácsi és a szederkényi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon.

A húsvéti hagyomány, ami az egész megyét megmozgatja

Fotó: Löffler Péter

2011 óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően bólyi német népszokás.

Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkal és vendégeikkel kivonulnak a pincesorra, ahol a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy pohár borra.

A hivatalos program délelőtt a Kálvária-dombon 10.30-kor szabadtéri szentmisével kezdődik, majd a korábbi években kialakult hagyománynak megfelelően délután a Batthyány-Montenuovo mauzóleumban húsvéti koncertre várják az érdeklődőket.

A 14.40-kor kezdődő hangversenyen a Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola volt és jelenlegi tanárai, diákjai, valamint a Bólyi Vegyeskar lépnek fel.

A Pincesor különböző helyszínein a délután folyamán a Sátorhelyi Néptáncegyüttes, a Lustige Bohler, valamint a Babarci Magyar-Német Baráti Kör Ifjúsági Tánccsoportja gondoskodnak a jó hangulatról.

A Neuperger Pincészet 14.30 és 18 óra között ingyenes borkóstolóval és pincelátogatással várja a betérőket.

Mindez nemcsak Bólyban és Szederkényben, ahol szintén régi hagyomány az esemény, hanem vármegyeszerte egyre több helyen van így: a Mohács környéki német falvak mellett többek között a mohácsi szőlőhegy is élettel telik meg ezen a napon.

Azzal, hogy a bólyiak és a környékbeliek a húsvéthétfői ebéd után a szőlőhegyre veszik útjukat, egy bibliai történetre emlékeznek. Jézus feltámadása másnapján, húsvéthétfőn a Jeruzsálemből Emmauszba vezető úton találkozott két tanítványával, akik nem ismerték fel benne mesterüket, hanem az ő kereszthalála utáni rejtélyes eltűnéséről számoltak be neki.

Emmauszba érve rájuk esteledett, ezért tanítványai vacsorát és szállást ajánlottak fel Jézusnak, amit ő el is fogadott. Csak akkor ismerték fel őt, amikor megszegte kenyerüket, ám abban a pillanatban el is tűnt előlük. A tanítványok nyomban visszafordultak, hogy a megváltó feltámadásának bizonyosságáról hírt vigyenek Jeruzsálembe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában