2025.06.11. 09:00
Gyönyörű és látványos estével fog meglepni minket a PTE Táncegyüttese (FOTÓK!)
A PTE PEAC Cheerleading Szakosztály és a PTE Táncegyüttes június 14-én, azaz most szombaton, 18 órai kezdettel a Kodály Központban mutatja be nagysikerű táncestjük folytatását, a Rejtély a porondon tánc- és cirkuszshowt 2 felvonásban.

A látványra most sem lesz panasz
Fotó: Picasa
Az idén 25 éves PTE Táncoló Egyetem égisze alatt megalakult, az Egyetemi Kultúráért díjjal kitüntetett PTE Táncegyüttes 2012. évi első előadása óta rendszeresen mutat be látványos táncesteket az ország különböző színpadain.
A PTE PEAC Cheerleading Szakosztály 2022-ben alakult meg a Táncegyüttes szakmai irányítása alatt, mára pedig számtalan magyar és egyetemi bajnoki címmel és nemzetközi eredménnyel gazdagodva magas színvonalú produkciókat állít ki. Idén elnyerték a Magyar Cheer Szövetség 2014. évi legjobb felnőtt performance cheer egyesülete, a PTE legjobb csapata és edzője díjakat, de átvehettek már Grand Champion kupát is, bronzérmet szereztek a Cheerleading Egyetemi Világbajnokságon, a május 31-i Országos Bajnokságról pedig 10 magyar bajnoki címmel tértek haza felnőtt és utánpótlás korosztályban összesen.
A két csapat közösen 2022-ben mutatta be a Brávisszimó Cirkusszió táncestet, ami az akrobatika és a táncstílusok kavalkádját vonultatta fel. A Rejtély a porondon című új előadás ennek a folytatása, hiszen a történet lehetőséget ad a további cselekmények bonyolítására, még összetettebb, táncban, akrobatikában és cirkuszi elemekben gazdag műsort kínálva a nézőknek.
A történet szerint az újra összeálló Be-Vi-To trió vezetésével ismét Pécsre érkezik a világhírű cirkusz, azonban a társulatba egy menekülő idegen is befurakszik az őt üldözőkkel együtt, akik így kénytelenek cirkuszosnak állni. De vajon helyt tudnak-e állni vagy kiderül a turpisság? És mi lehet az üldözés oka? Közben természetesen egymást követik az új sztárok és műsorszámok, táncosok, akrobaták, cheerleaderek, vadállatok és a többiek. Ismét izgalmas események kísérik a változatos és látványos produkciókat, felhőtlen kikapcsolódást kínálva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A szünetben és az előadás után az érdeklődők aktívan is belekóstolhatnak a cheerleading, a tánc és a cirkusz világába, valamint lehetőség lesz a Cheerleading Szakosztályba és a Táncegyüttesbe való beiratkozásra is.
Jegyek kaphatók a Kodály Központ jegypénztárában és online.
Néhány kép a korábbi előadásból:






