Jó volt magyarnak és pécsinek lenni a tánctalálkozón

Jó volt pécsinek lenni múlt pénteken, a nyitónapon a XII. Nemzetközi Tánctalálkozón, mert a Pécsi Balett Rómeó és Júlia előadása nagyon rendben volt. A két fiatal főszereplő hátborzongató módon hozta az ifjú szerelmesek érzelmi rezdüléseit, a nőiesség rejtelmeit és a férfierő és ügyesség ébredését, s mindezt lenyűgöző XXI. századi környezetben.

Vasárnap ugyanitt jó volt magyarnak lenni. Délután ugyanis kaptunk egy varázslatos flamenco estet, ami még inkább kiemelte az esti magyaros népzenei és néptáncos programot, a tájegységeink, nemzetiségeink táncainak gyönyörűségét. A közönség perceken át állva tapsolt a végén, látván a táncosok töretlen jó kedvét, eleganciáját, örömét a több mint két órás előadás során. Ekkor pedig már úgy jó kétszázan ropták a színen, mert ezen az estén jó volt hosszúhetényinek is lenni, ugyanis a település néptáncegyüttese és zenészei ugyancsak részt vettek a produkcióban. Nem is akárhogyan: 4 évtől közel 80-ig minden korosztály népviseletben pörgött-forgott a színpadon.

Hétfőn pedig jó volt elkötelezett modern tánckedvelőnek lenni, kibogozni a több síkon haladó rejtett értelmet Frenák Pálék és a Szegedi Balett testben és lélekben is felkavaró produkcióiból. S nincs vége a szépségnek, tegnap nagyon jó volt gyereknek lenni, mert Bozsik Yvette társulata még gyermekelőadásban is alaposan meg tudja lepni a közönséget. Míg este igen jó volt bármiféle tánckedvelőnek lenni, mert a Kodály Központban átfogó képet kaptunk a modern táncművészetről svéd, dán, izraeli, spanyol, román, német és magyar látószögből.