Szentegát

2018.03.01. 19:00

Jó a védelem, visszafogott a csatársor Szentegáton

Nem ontotta a gólokat ősszel a szentegáti futballcsapat, a megye IV. B-csoportjában szereplő együttes a 11 mérkőzésen csak 17-szer talált be,  ezzel a sereghajtó Mozsgó II. után a második legkevesebbet rúgta a mezőnyben.

H. L.

– Való igaz, gyenge a csatársorunk, ezért visszafogottak voltunk az ellenfél kapuja előtt – ismeri be Gáspár István sportköri elnök. – Sok gólt sem kaptunk, csak 19-et. Jó a védelmünk és a kapusunk is. Próbáltunk télen a gólszegénységen új játékosokkal javítani, de nem tudtunk senkit sem idehozni, sok pénzt kért értük a klubjuk.

Ősszel 6 győzelmet, 1 döntetlent és 4 vereséget hozott össze a csapat, ami a 10 fős mezőny 4. helyén áll. Ez nem is rossz, ha hozzátesszük, két vereséggel kezdtek, Horváth István edző vezetésével először a 4. fordulóban tudtak győzni. A 17 találatukat 9-en szerezték, a legtöbbet, négyet Molnár Tamás. A megyei I. volt a legmagasabb osztály, amelyben a szentegátiak valaha is játszottak. A jelenlegi sportegyesületük 2010-ben alakult, előtte 15 évig nem volt sem sportkör, sem focicsapat Szentegáton. A szakosztályvezető Vágner Tibor, ő 39 évesen még aktív labdarúgó. Gáspár – aki 55 éves, a bőszénfai fűrészüzem vezetője, 1985-ben került erdészként Szentegátra – is futballozott egykoron, a kétújfalui együttes tagja volt.

– Emlékszem még azokra az időkre, amikor a PMFC látogatott el hozzánk, Szentegátra kupameccsre – meséli. – Ez 86-ban vagy 87-ben lehetett. 1-1-es eredményt értünk el ellenük. Katzirz Béla volt a kapusuk, de Máthé Jocó akkora bombagólt rúgott neki, hogy öröm volt nézni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában