labdarúgás

2018.04.06. 09:00

Hiába a nagy zakók, szeretnek focizni

Súlyos vereségbe szaladt bele a nagydobszai felnőtt futballcsapat a legutóbbi fordulóban, a megyei IV. osztály B-csoportjában szereplő együttes 16–1-re kapott ki Merenyén. Attól a gárdától szenvedett ilyen megsemmisítő vereséget, amelyet ősszel odahaza 3–2-re legyőzött.

Horváth L.

– Nagyon sok a sérültünk, most Merenyén az első számú kapusunk is megsérült – meséli Vágvölgyi Elemér, a Nagydobsza sportegyesületi elnöke. – Amúgy is szűkös a keretünk, sok tehetséges gyereket más klubok elcsábítanak tőlünk. De igazolni is szeretnénk, három olyan jelöltem van, akik külföldön dolgoznak, hétvégére azonban hazajárnak és akkor be tudnának szállni hozzánk. A tavasznak úgy vágtunk neki, hogy három mérkőzést nyerhetünk, a Szabadszentkirály, a Szentegát és a Szentlászló elleni bajnokit hozhatjuk. Szélsőséges eredményeket tudunk produkálni.

A nagydobszaiak a 10-es mezőnyben a 9. helyen állnak, a mérlegük: 2-2 győzelem, illetve döntetlen és 10 vereség, 20–69-es gólkülönbség, 8 pont. A legtöbb gólt kapták, mivel a Merenye elleni 1-16 mellett van még három, szintén idegenbeli nagy zakó, 0–10 (Szabadszentkirályon), 0–7 (Hetvehelyen) és 1–8 (Szentlászlón). Utoljára tavaly november 12-én nyertek, a Mozsgó II-t verték 4–2-re.

Egyébként mindkét sikerüket hazai pályán érték el.

Hetente egyszer edzenek, Tóth Róbert személyében játékos-edzőt alkalmaznak, két 48 éves labdarúgójuk van, a kapuvédő Horváth Lajos (őt kellett Merenyén 1-3-as állásnál kényszerből lecserélni) és Varga Mátyás.

Három esztendeje félő volt, hogy megszűnik a foci Nagydobszán, akkor lett Vágvölgyi sportköri elnök, aki amúgy szigetvári, ott is él.

– Sajnos, csak egy támogatónk van, a helyi önkormányzat. Nekem is zsebbe kell nyúlnom, hogy létezhessen a csapat – mondja az elnök. – A srácok szeretnek és akarnak is focizni, megviseli őket, ha nagy vereségbe szaladnak bele. Remélhetően ez a továbbiakban már nem fordul elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában