labdarúgás

2018.06.13. 16:00

A Magyarbóly az egységnek köszönheti a sikerét

Megnyerte a bajnokságot a labdarúgó megyei III. osztály Tamási csoportjában a Magyarbóly, hat pontos előnyt hozott össze a végére a másodikkal szemben.

H. L.

A bajnokcsapat 22 győzelemmel, és 2-2 döntetlennel, illetve vereséggel fejezte be a pontvadászatot. A gólkülönbségük 106-20 lett, így Kósa Zoltán játékos-edző irányításával a legtöbb gólt szerezték és a legkevesebbet kapták a mezőnyben. A házi gólkirályuk Kisgyörgy Szabolcs lett 20 találattal.

– Utoljára 1974-ben lettünk bajnokok, még a Siklós járási I. osztályban – idézi fel a múltat Kovács Zoltán gazdasági vezető, aki utánpótlás-edző is. – Az erősségünk az, hogy nagyon egységesek voltunk, igazi csapatként működtünk, hátrányból is tudtunk fordítani néhány mérkőzésen.

Az még nem dőlt el, hogy vállalják-e a magasabb osztályt, mindenesetre szeretnék a megye II-ben folytatni.

– Sajnos, az első számú kapusunk, Ujvári Márk eligazolt – mondta Kovács. – Ha hasonló képességű hálóőrt tudnánk szerezni, akkor nevezünk. Reméljük, hogy sikerül Ujvári pótlását megoldani. Együtt akarjuk tartani a társaságot.

A nevezési határidő július 2-án éjfélkor jár le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában