vajszló

2018.06.25. 12:00

Fejlődik a súlyemelés, sikeresek a focisták

A miniszterelnöki látogatás után kormányhatározat is született arról, hogy 33 méteres tanmedence épül a baranyai nagyközségben, de a vajszlói fejlesztéseknek ezzel még nincs vége.

Horváth L.

A tervek szerint többcélú kollégiumot alakítanak ki és sportközpont épül, utóbbi alkalmas lesz edzőtáborok megtartására. Az is újdonság, hogy ősztől sporttagozatos osztály indul be a Kodolányi János Általános Iskolában.

Martin Jenő edző vezetésével Vajszlón kihelyezett szakosztálya működik a Pécsi Súlyemelő Egyesületnek, a sportág népszerűsítése sikeresen zajlik az Ormánságban. Ezt szolgálta a diákolimpia megrendezése is, amelyet örömmel fogadott a helyi lakosság.

Szeptembertől az iskolai oktatás keretében súlyemelő szakkört indítanak, ez is azt segíti, hogy a sportág bázisát alakítsák ki.

Horváth István polgármestertől tudjuk, hogy együtt marad a vajszlói felnőtt futballcsapat, amely a megyei III. osztályban játszik. A Czibulka-csoportban a második helyen végzett a gárda, szinte edzés nélkül érték el ezt az eredményt. A cél belátható időn belül a megye II.-be jutás, de a megye I.-et sem tartják elképzelhetetlennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában