kosárlabda

2018.07.31. 10:54

Amerikai centerrel erősítettek a Párducok

Bár az utóbbi hetekben nagy volt a csönd a PVSK-Veolia férfikosárcsapata körül, tegnap kiderült: ez nem azt jelentette, hogy a klub ne dolgozott volna a következő szezon játékoskeretének kialakításán.

Sz. M.

A még hiányzó két légiós hely egyikét ugyanis tegnap betöltötte a pécsi gárda, center posztra szerződtette ugyanis a 24 éves, 204 cm magas amerikai Justin Alstont. A pécsiek újdonsült játékosa a bostoni egyetemen nevelkedett, és egy évvel ezelőtt tette magát próbára Európában először, a német Pro A ligábasz szereplő Gladiators Trier csapatában húzott le egy szezont.

Csirke Ferenc, a PVSK vezetőedzője Alston leigazolása kapcsán a klub honlapján úgy nyilatkozott, hogy tetszett az összkép, ami kialakult a játékosról, a kosárlabdatudása mellett, amennyire sikerült őt leinformálni, emberileg is illeni fog a pécsi együttesbe. Csirke kiemelte, hogy alapvetően 5-ös poszton számít majd Alstonra, aki bár „csak” 204 cm magas, mégis nagyon sok időt tölt a palánkok alatt, szeret bírkózni a labdáért, és nem dobálja el azt messziről.

E mellett azért az sem elképzelhetetlen, hogy Horti Bálinttal, a pécsiek másik nyári szerzeményével egyszerre is pályán lehet majd, hiszen mozgékonysága megengedi, hogy akár 4-es poszton is hasznára lehessen a csapatnak. A PVSK még egy légióst igazolna 2-es posztra, ha az meglesz, kész a Párducok kerete az ősszel startoló szezonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában