play off

2019.06.04. 17:06

Beremendi siker az osztályozón

A Beremend nyerte az egy mérkőzéses osztályozót, amelyet a labdarúgó megyei II. osztályba jutásért írtak ki.

Horváth L.

A megyei III. vonal két csoportjának második helyezettje, a Pogány (Czibulka) és a Beremend (Tamási) játszott egymással, semleges helyszínen, a harkányi pályán. A meccs már a rendes játék­időben, sőt, az első félidőben eldőlt, a beremendiek ugyanis negyven perc után már 3-0-ra vezettek – a pogányiak erejéből a második félidőben csak szépítésre futotta.

A 2017-ben alapított Beremend Sport Kft. ezzel a győzelemmel kivívta a jogot a megyei II. osztályban indulásra, ha elvállalja, akkor július elsején délig neveznie kell oda. Egyelőre nincs hírünk arról, hogy mi lesz a nevezésükkel, de valószínűnek tűnik, hogy vállalják a magasabb osztályt.

Pogány–Beremend 1-3 (0-3)

Pogány: Juhos – Magyar, Dénes R., Szemmelróth Sz., Nagy N. – Szemmelróth D., Lóki, Papp, Palotai – Jádi, Bérces. Beremend: Rumi – Halász A., Kálmán K. (Nagy Zs., 68.), Rónai (Bodó, 68.), Söllei – Patai, Wéber, Halász B., Fürdős, Müller – Sztipánovics.

Gólszerzők: Papp (67.), illetve Sztipánovics (1., 33.), Halász (40.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában