labdarúgás

2019.06.25. 12:26

Nem szeretnének több olyan idényt, mint a legutóbbi

Persze, minden csak akkor dől el, ha lezárul a nevezési határidő (ez pedig július elseje, déli 12 óra), de már most rebesgetik, hogy lesz néhány olyan alacsonyabb osztályú felnőtt labdarúgócsapat, amely megszűnik. A legveszélyeztetettebbek között elsősorban a Kővágószőlőst, a Mágocsot és a Görcsönyt emlegetik a jól értesültek.

Horváth L.

Forrás: pixabay.com

– Mi mindenképpen nevezünk, ez a pillanatnyi helyzet, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő – nyilatkozta lapunknak Polgár László, aki immár 2002 óta a görcsönyiek sportegyesületi elnöke. – Nagyon sok függ attól, hogyan sikerül igazolni. Ígéretekben természetesen sosincs hiány. Hozzátok megyek, ígéri, aztán mégsem jön a focista. Mindenesetre nem szeretnék még egy olyan szezont, mint amilyen mögöttünk van.

A sportvezető arra gondol, hogy a Görcsöny a tizenkét csapatos mezőnyben az utolsó előtti, tizenegyedik helyen végzett a megyei III. osztály Czibulka-csoportjában. Úgy, hogy ki nem állás és létszámhiányos pályára lépés miatt négy büntetőpontot levontak tőlük. A huszonkét meccsükön 101 gólt kaptak, a mérleget egy-egy 17-0-s (Pogányban) és 13-0-s (Szigetváron) vereség csúfítja. Kész szerencse, hogy az utolsó tavaszi fordulóban Kővágószőlősön nyerni tudtak, ez pedig némiképp szépíti a nem túl jó bizonyítványt.

– Borzasztó nehezen éltem meg a legutóbbi bajnoki idényt, vergődésnek fogom fel a szereplésünket – fogalmazott Polgár László. – Úgy érzem, hogy mi, vezetők sokkal többet tettünk be a közösbe, mint amennyit aztán eredményekben visszakaptunk. Sajnos messze nem úgy szerepelt, nem úgy végzett a csapat, ahogy az elvárható lett volna.

A görcsönyiek keretére bizony ráfér majd a frissítés a nyári szünetben, mert tele vannak idősebb játékosokkal. A legrutinosabb Takács Lajos a maga 51 évével, de játszott 49, 47, 43 (több is), 42, 41, valamint 40 esztendős futballista is. A házi gólkirályuk Tolnai Róbert volt, aki tizenhatszor talált be az ellenfelek kapujába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában