kosárlabda

2020.04.17. 15:36

Huszonöt éve érkezett az első Rátgéber-arany

Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1995. április 17-én lett először bajnok Rátgéber László irányításával Pécs legendássá vált női-kosárlabdacsapata, a PVSK-Dália. Horváth Juditék a három nyert meccsig tartó aranycsatát a lehető leghamarabb lezárták: 3-0-ra legyőzték a BSE együttesét, s ezzel együtt letették a Rátgéber Egyetem alapkövét is.

Kvanduk Bence [email protected]

Huszonhét évvel ezelőtt, 1993-ban érkezett Rátgéber László a pécsi női-kosárlabdacsapathoz. Az Újvidékről érkező fiatalember (mindössze 27 éves volt ekkor) az első szezonjában bajnoki bronzéremig vezette a PVSK-Dáliát, hogy aztán egy évvel később már aranyérmet ünnepelhessenek vele a lányok – és az egész város.

A vasutascsapat az elődöntőben a Tungsrammal találkozott, s miután megnyerte az első, pesti mérkőzést, Rátgéber így fogalmazott: „Ha 3–0-ra meg tudnánk verni a Tungsramot, esélyünk lehet a végső győzelemre.” A folytatást minden pécsi, baranyai kosárszerető kívülről fújja: a PVSK-Dália–Tungsram párharc végeredménye 3-0 lett…

– Megkapta Pécs kosárlabda-szerető közönsége azt, amit megérdemelt – kommentálta a döntőbe kerülést Rátgéber.

Három év után tehát ismét az aranyért küzdhetett a pécsi csapat, óriási volt a várakozás a szurkolók körében. De mielőtt megtelt volna a pécsi létesítmény, a BSE otthonában kellett megvívnia az első csatát a PVSK-Dáliának. Mindenki tudta, hogy pokoli nehéz lesz, mert bivalyerős ellenfélnek ígérkezett a fővárosi együttes. Ennek ellenére a pécsi csapat 86–78-ra győzött idegenben, majd jöhetett a hazai csata, ahol 4500 fanatikus szurkoló előtt ismét jobbnak bizonyultak Zsolnayék (81–76).

Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1995. április 17-én, egy hétfői napon csapott össze egymással harmadszor a bajnok döntőben a BSE és a PVSK-Dália. Az idegek csatáját hozta ez az összecsapás, s ebből végül Rátgéber László tanítványai kerültek ki győztesen: két negyed után még a házigazdák vezettek kilenc ponttal (44–35), ám a folytatásban 57–57-nél már döntetlenre álltak a felek, az utolsó percekben pedig kicsikarták a győzelmet Iványiék.

– Bajnokcsapat, bajnokcsapat! – zúgta a PVSK-tábor. Olyan volt, mintha otthon játszott volna a Vasút. És ez még csak a sikersztori első fejezete volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában