kosárlabda

2020.08.04. 18:16

Újabb fiatal tehetséget igazoltak

Újabb fiatal játékossal bővült a PVSK-Veolia kosárlabdacsapatának kerete: a 19 éves Lakatos Péter a Nagykőrösi Sólymoktól érkezik Pécsre.

Szabó D.

A 2-3-as poszton bevethető játékos Nagykőrösön ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival, hogy aztán 15 éves fejjel a Vasas Akadémiához igazoljon, amellyel korosztályos bajnoki címet is ünnepelhetett. A fővárosi három szezon után szerencsét próbált Spanyolországban is, ahol szintén nem vallott szégyent, hiszen együttesével junior országos döntőbe jutott. A hispán kaland után ismét Nagykőrösre sodorta az élet, az előző szezont ott töltötte az NB I. B-ben. Az előttünk álló szezonban azonban már a PVSK-t fogja erősíteni!

– Több csapat részéről is volt megkeresésem, de úgy ítéltem meg, hogy minden szempontot figyelembe véve számomra a PVSK a legjobb választás – nyilatkozta a klub honlapjának Lakatos. –

A következő bajnokságban az NB I. A csoportos csapattal készülhetek majd, de játszani fogok az U20-as és az NB I. B-s együttesben is. A célom az, hogy lehetőleg minél gyakrabban bekerülhessek a nagycsapat meccskeretébe is, az U20-ban és az NB I. B-ben pedig szeretnék meghatározó tagja lenni a PVSK-nak. Imádom a kosárlabdát, és szeretnék stabil A csoportos játékossá válni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában