kosárlabda

2020.10.01. 15:52

Hosszú távon sokat profitálhat az új irányból a PEAC-Pécs

Új edzővel, új célokkal, minden eddiginél pécsibb kerettel vág neki a hét végén kezdődő bajnokságnak a PEAC-Pécs nőikosárlabda-csapata. Az elmúlt néhány szezon nem úgy sikerült, ahogy a szurkolók szerették volna, de Csirke Ferenc irányításával visszatalálhatnak a helyes útra a baranyaiak.

Szabó Dániel

A 2013/2014-es szezon végén még kupagyőzelmet és bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett a PEAC-Pécs, azóta viszont kevés sikerélményben volt része a klubnak és a szurkolóknak, s ez a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátóin is meglátszott, egyre kevesebben látogattak ki a PEAC meccseire. Az elmúlt két évben Meszlényi Róbert volt a gárda vezetőedzője, aki első szezonját jól kezdte, a negyedik helyen zárta az alapszakaszt csapatával. A rájátszás végére viszont összeestek a pécsiek, és a hetedik helyen fejezték be az idényt. Az elmúlt szezonban is gyengén szerepeltek, a Magyar Kupa nyolcas döntőben már a nyolc között búcsúztak, ami mellé egy alapszakasz hetedik hely társult, majd a vírus félbeszakította a bajnokságot.

A pécsiségre építenek, biztató az új irány

Változtatásra volt szükség. A klub vezetősége úgy döntött, hogy a pécsiségre építi fel a jövő csapatát. Értékeit megtartotta a PEAC, Szücs Réka és Kiss Virág hazaigazolt, újabb játékosok csatlakoztak a felnőttkerethez a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiától, és nem utolsó sorban, a férfivonalon a PVSK-val bajnoki bronzérmes, az Év edzőjének is megválasztatott Csirke Ferenc ült le az együttes kispadjára. Az új irány mindenképp bizakodásra ad okot, hiszen hosszú távon sokat profitálhat belőle a pécsi kosárlabda.

Az újjáépülő PEAC-Pécsre a bajnokság első fordulójában máris kemény feladat vár, szombaton 18 órakor szomszédvári rangadót játszik, a KSC Szekszárd vendége lesz.

Wentzel Nóra szerint kiváló az összhang

– Nem volt zökkenőmentes a felkészülés, hiszen a vírus miatt több edzőmeccsük is elmaradt. Készen állnak a rajtra?

– Az elmúlt öt évben ez volt a legnehezebb felkészülésem – árulta el lapunknak a 19 éves, korosztályos válogatott Wentzel Nóra. – A bajnokság lefújását követően két hónapot kihagytunk, majd egy hónapot edzettünk, aztán egy hónapot ismét kihagytunk, augusztustól pedig elkezdtük a felkészülést. A testem nem értette, hogy mi történik. Nagyon nehéz volt visszaállni, és az elmaradt edzőmeccsek sem segítettek, de a körülményekhez képest sikeres volt a felkészülés.

– A keret zömében pécsi vagy pécsi nevelés, így nagyon jól ismerik egymást. Ez a pályán is az előnyére válhat a PEAC-nak?

– Ez mindenféleképpen előny. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen kiváló az összhang és a csapategység. Ráadásul a légiósok is nagyon pozitívak. A csapatért harcolnak, nagy küzdőszellem vannak bennük, amit nagyon értékelek.

– Milyen szezonnal lenne elégedett?

– Remélem, hogy éremmel fejezzük be az idényt, de elsősorban a top négy a cél, a kupában és a bajnokságban egyaránt. Viszont ennél is fontosabb, hogy élvezzük a játékok!

– Fiatal kora ellenére már a negyedik szezonját kezdi meg a felnőttek között. Mi lesz a szerepe idén?

– Nem is olyan régen még az volt a célom, hogy egyáltalán pályára lépjek. Repül az idő! Egyértelműen húzóember szeretnék lenni. Most, hogy Szücs Rékának megsérült a bokája, elkezdtem irányítót játszani. Nagyon tetszik, de még nem mozgok ezen a poszton olyan komfortosan. Ebben mindenképp szeretnék fejlődni.

Az alapszakasz menetrendje

október

03. 18.00 KSC Szekszárd–PEAC-Pécs

07. 18.00 PEAC-Pécs–PINKK-Pécsi 424

10. 18.00 PEAC-Pécs–ELTE BEAC Újbuda

14. 18.30 VBW CEKK Cegléd–PEAC-Pécs

18. 17.00 PEAC-Pécs–TFSE-MTK

21. 18.00 Sopron Basket–PEAC-Pécs

24. 18.00 PEAC-Pécs–ZTE NKK

31. 17.00 Uni Győr MÉLY ÚT–PEAC-Pécs

november

05. 18.00 PEAC-Pécs–Ludovika-FCSM Csata

22. 18.30 Aluinvent DVTK–PEAC-Pécs

25. 18.00 PEAC-Pécs–Vasas Akadémia

december

10. 18.00 PEAC-Pécs– VBW CEKK Cegléd

19. 18.00 TFSE-MTK–PEAC-Pécs

30. 19.00 ZTE NKK–PEAC-Pécs

2021. január

03. 18.00 PEAC-Pécs–Aluinvent DVTK

09. 18.00 PEAC-Pécs–Uni Győr MÉLY ÚT

12. 18.00 PEAC-Pécs–Sopron Basket

február

13. 18.00 PEAC-Pécs–KSC Szekszárd

20. 20.00 PINKK-Pécsi 424–PEAC-Pécs

27. 15.00 ELTE BEAC Újbuda–PEAC-Pécs

Március

06. 18.00 Ludovika-FCSM Csata–PEAC-Pécs

10. 18.00 Vasas Akadémia–PEAC-Pécs

*A 22 fordulós alapszakaszt követően a legjobb nyolc a rájátszásban folytathatja.

Ők mentek el

Ahogy az oldalon megtalálható grafikon is mutatja, a PEAC legjobb tavalyi mutatóit a már máshol kosárlabdázó légiósok szállították, illetve a Szekszárdhoz távozó Szabó Fanni is fontos játékosa volt a csapatnak.

Távoztak: Cierra Bravard, Maegan Conwright, Taisiia Udodenko, Ruják Nóra, Hegedűs Janka.

Minden ízében pécsi csapat

Egyértelműen a pécsiség került előtérbe ezen a nyáron az edzői stáb és a játékosállomány összeállításakor. Csirke Ferenc munkáját – ahogy a PVSK férficsapatánál megszokhattuk – Szentendrei Áron segíti, a keretet pedig kilencven százalékban a pécsi kosárlabda-kultúrában nevelkedett játékosok alkotják.

A keret: Kiss Virág, Paula, Strautmane, Sánta Petra, Sarok Nikolett, Habling Lara, Szücs Réka, Szücs Luca, Selcova Ilina, Hegedűs Rebeka, Tijana Ajdukovic-Andusic, Wentzel Nóra, Popovic Milica, Kaposi Pálma.

Tijana Andusic

Center posztra Tijana Andusic érkezett, a 29 éves, 196 cm magas center legutoljára az euroligás spanyol Girona erőssége volt, de korábban a Szpartak Moszkvába, az USK Prahában, a Sopronban és a PINNK-ben is megfordult.

Szücs Réka

A 25 éves irányító két év után tért vissza a PEAC-Pécshez, amelynek korábban a csapatkapitánya is volt. Előbb a PINKK-hez távozott kölcsönbe, majd Miskolcra szerződött, ahol bajnoki ezüstérmes lett a DVTK-val.

Paula Strautmane

A 23 éves, 185 cm magas, elsősorban hármas-négyes poszton bevethető játékos az előző idényt az Euroligás TTT Riga csapatánál töltötte. Strautmane 2015 és 2019 között a lett korosztályos válogatottaknak is tagja volt.

Kiss Virág

A 22 éves, 193 cm magas center szintén a visszatérők táborához tartozik. A magyar válogatott Kiss Virág három év szekszárdi kitérő után igazolt haza, hogy ismét a PEAC-Pécset erősítse magas poszton.

Selcova Ilina

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiától ezen a nyáron újabb három játékos csatlakozott az NB I.-es felnőttkerethez. A kosárlabda-magyar Ilina Selcova mellett Hegedűs Rebeka és a legifjabb Szücs nővér, Luca is a PEAC-Péccsel készül.

Csirke Ferenc

A PEAC-Pécs új vezetőedzője karrierje során először ül le nőicsapat kispadjára, de a férfiak között már bizonyított. Az NB I.-ben szereplő PVSK csapatát nyolc éven keresztül irányította, a 2018/2019-es szezonban bajnoki bronz­érmet ünnepelhetett a Párducokkal, így története során először, a nemzetközi porondra is kiléphetett a klub. Csirke Ferencet ezt követően az Év edzőjének választották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában