Kényszerszünet után

2020.10.29. 10:06

Újra pályára léptek a komlóiak, tisztesen helytálltak

Negyvenkilenc nap – pontos ennyi idő telt a Komló élvonalbeli kézilabdacsapának Csurgó elleni, s az azt megelőző bajnoki mérkőzése között.

Sz. D.

Utoljára szeptember 9-én lépett pályára Kilvinger Bálint együttese, majd – mint ismert – Bányászt is elérte a koronavírus, és emiatt kényszerült a hosszúra nyúlt pihenőre a csapat.

A csurgóiak jó formában, három veretlenül megvívott találkozó után várhatták a találkozót. Mégis a Komló kezdett jobban, villámgyorsan berámoltak három gólt ellenfelüknek Takács Bencéék, miközben csak egyet kaptak. A folytatásban viszont rákapcsolt a hazai csapat, ráadásul kapusuk, Tatai Péter órási védéséket mutatott be. Átvette az irányítást és a vezetést is a Csurgó, amely az ez első félidő végén 13-10-re vezetett.

A második játékrészt ismét remekül kezdte a Bányász, sőt, a 40. percben egyenlített. A forgatókönyv azonban ugyanaz volt, mint az első 30 percben. Leimeterék összekapták magukat, és ismét elhúztak.

Végül 29-24-re kapott ki a Komló.

Csurgói KK–Sport36-Komló 29-24 (13-10)

Férfi kézilabda NB I., 11. forduló, Csurgó, 400 néző.

Komló: Granics – Takács 4, Zobec 3, Balázs S., Jerkovics 4, Grünfelder, Csomor 3. Csere: Djurdjevics (kapus), Vaskó, Jóga 2, Sunajko 2, Melnyicsuk, Oláh T., Hoffmann 2, Metz, Szkokán 4. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.

Kilvinger Bálint: – Nem vagyok elégedetlen a csapatommal. A sok emberhátrány miatt azért hamarabb elfáradtunk. Jól küzdöttünk, mindent megtettünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában