Jöhet a folytatás!

2020.11.11. 10:39

Az uszodában csend lesz, a medencében harc

Ugyan szurkolók nélkül, de folytatódnak a vízilabda OB I. küzdelmei: a PVSK-Mecsek Füszért férficsapata ma 19 órakor a Honvédot fogadja.

Szabó Dániel

Budapest 20200725 Vízilabda 2020 Magyar kupa MK Ferencváros FTC PVSK Pécs Fotó Balogh László Nemzeti Sport Török viktor Krizsán András csapat kispad

Fotó: LASZLO BALOGH

Mint ismert, hétfőn újabb, a sportot is érintő intézkedéseket jelentett be a kormány. A profi ligák ugyan folytatódhatnak, de kizárólag csak zárt kapuk mögött. Ez igaz a férfivízilabda OB I.-re és az ott szereplő PVSK-Mecsek Füszértre is.

A pécsi csapatnak ezúttal szurkolói nélkül kell megküzdeni a Honvéddal, amelyet ma 19 órakor fogad az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.

Török Viktor együttese nagyszerűen szerepel idén, az eddig lejátszott tíz bajnoki meccséből hat alkalommal is pontot vagy pontokat szerzett (4 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség), így a 16 csapatos mezőny nyolcadik helyén áll.

– Abszolút elégedett vagyok az eddigi teljesítményünkkel, mindössze csak két olyan meccsünk volt, ami miatt lehet egy kis hiányérzetünk, de többnyire papírforma-eredmények születtek. Külön öröm, hogy a sérülések és vírus is elkerült minket, remélem ez a továbbiakban is így lesz – nyilatkozta Török Viktor, a PVSK-Mecsek Füszért vezetőedzője. – A Honvéd, majd az azt követő Eger elleni mérkőzés lesz számunkra az igazi értékmérő. Nem volt sok időnk a hétvégi, Szolnok elleni meccs óta, de készen állunk. Nagy mínusz számunkra, hogy nem lehetnek az uszodában nézők, de ennek ellenére is győzni szeretnénk, s mindent el is fogunk követni ezért.

Ugyan a helyszínen valóban nem lehetnek nézők, de a PVSK-Mecsek Füszért tájékoztatása szerint a mérkőzés online megtekinthető lesz a csapat hivatalos Facebook-oldalán.

Az állás: 1. Szolnok 33 pont, 2. FTC-Telekom 30, 3. OSC Újbuda 25, 4. Vasas-Plaket 19, 5. ZF-Eger 17, 6. BVSC 16, 7. UVSE 16, 8. PVSK-Mecsek Füszért 14, 9. Miskolc 13, 10. Honvéd 12.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában