Kosárlabda

2021.03.23. 19:13

Újra karanténban a PEAC, nem utaznak el Miskolcra

Hihetetlen balszerencse érte a PEAC-Pécs NB I.-es női kosárlabdacsapatát, amely ma kezdte volna a rájátszást a Diósgyőr otthonában. A koronavírus-járvány újra utolérte a gárdát, így Csirke Ferenc együttese nem utazik el Miskolcra.

Szabó Dániel

Fotó: Löffler Péter

A sport szempontjából a lehető legrosszabbkor ütötte fel a fejét (ismét) a járvány a PEAC-Pécsnél, hiszen Wenztelék ma kezdték volna meg a bajnokság rájátszását a Diósgyőr vendégeként. A PEAC közleményben tájékoztatta a sajtót és szurkolóit, hogy nem tudnak elutazni Miskolcra.

„Már a március 10–11-én lejátszott két utolsó alapszakaszmeccsünk után felütötte a fejét játékosaink között a Covid–19, ekkor egy sportolónk fertőződött meg. Ő karanténba került, a többieknek nem adta át a vírust, esetünkben a tesztelés negatív eredményeket hozott. Szombatra egy másik csapattagunk érzett tüneteket (fejfájás, nátha láz nélkül), akinek a vasárnapi tesztje fertőzöttséget mutatott. A hétfő reggeli gyorsteszt még egy pozitív eredményt hozott, ami kapcsán a juniorjátékosaink is kontaktszemélyekké váltak.

Ebben a helyzetben a játékosaink, sporttársaink, ellenfeleink egészségének megóvása érdekében minden érintettünk önkéntes karanténba vonul. Ebből két negatív, 48 óra különbséggel elvégzett PCR-teszttel szabadulnánk, amelyet kedden és csütörtökön tudunk végrehajtani” – írja közleményében a PEAC-Pécs.

Hozzáteszik, hogy a bajnokság abban a szakaszában jár, amikor halasztásra nincs idő és lehetőség, így az első mérkőzés játék nélkül az ellenfelüké, de mint Kond Árpád ügyvezetőtől megtudtuk, a párharc második (pécsi) felvonását mindenképp szeretnék lejátszani a csapat egészséges játékosaival.

A negyeddöntőben két mérkőzést kell megnyerni a továbbjutáshoz. A második mérkőzésre március 26-án, pénteken, 18 órától kerülne sor Pécsett, majd vasárnap – amennyiben szükséges – jön a mindent eldöntő harmadik forduló Miskolcon.

A negyeddöntők további párosításai: Uni Győr–TFSE-MTK (1-0-ra vezet a Győr), Atomerőmű KSC Szekszárd–Ludovika-FCSM Csata, Sopron Basket–Vasas Akadémia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában