Vízilabda

2021.04.20. 10:29

A Szolnoki Dózsát fogadja a pécsi csapat

A bajnokság jelenlegi legjobb gárdáját, az éllovas Szolnokot fogadja ma 11.30-tól az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsapata. A találkozót a férfi OB I. 26. fordulójából pótolják be.

Szabó Dániel

Fotó: Löffler Péter

Kemény sorozatban van a PVSK, hiszen szombaton a harmadik helyen álló OSC-vel csapott össze, ma 11.30-tól pedig az éllovas Szolnokot fogadja. A fővárosiak ellen ugyan szörnyen kezdett (9-0 volt oda a félidőben), de végül vállalható, 6 gólos vereséget szenvedett Török Viktor együttese. Ha Csaba Mártonék azt az arcukat mutatják, amit az OSC ellen a harmadik negyedben, akkor valamelyest megnehezíthetik a vendégcsapat dolgát.

– Nem sokat tudtunk készülni a szombati meccs óta, de a Szolnok elleni találkozónkat is inkább egy edzőmérkőzésként fogjuk fel – nyilatkozta Barát Ferenc, a PVSK-Mecsek Füszért kapusa. – A Szolnok ebben a szezonban még veretlen a magyar bajnokságban, valamint az Európa-kupa döntőjére készül, mi pedig a következő két meccsünkre, hiszen összecsapunk még a Szegeddel és a Kaposvárral is. Ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni, hogy jól játsszunk, és azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk egész évben, a legmagasabb szinten is alkalmazzuk.

Már csak három mérkőzés van vissza az idényből

A PVSK jelenleg a 16 csapatos tabella 12. helyén áll, s már csak – a maival együtt – három meccse van vissza a szezonból.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 77 pont, 2. Ferencváros 75, 3. OSC Újbuda 69, 4. BVSC-Zugló 65, 5. VasasPlaket 61, 6. Budapesti Honvéd 45, 7. UVSE 40, 8. ZF-Eger 35, 9. MVLC-Miskolc 35, 10. Szentes 30, 11. Kaposvár 30, 12. PVSK-Mecsek Füszért 26, 13. Szeged 24, 14. Debrecen 13, 15. KSI 8, 16. Tatabánya 7.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában