rally

2021.06.10. 11:13

Aranyat és ezüstöt száguldottak össze (videó)

Nem épp a baranyai versenyzőkről szólt az idei Salgó Rally, amit már előzetesen is beárnyékolt a Rally2-esek bojkottja.

K. B.

Forrás: Youtube videó

Fotó: Tihanyváriné Osztertag Lilla

Azonban így is hoztak el érmeket remek versenyzéssel a többi osztályban. A Rally3-ban abszolút győztes lett Nagy Dávid és Nagy János párosa (Lada 21053), és tőlük mindössze 37.2 másodperccel hosszabb időt futva ért célba a Zákányi János–Vidécz Zsolt-duó (Lada 2107), amely így saját kategóriáit szintúgy megnyerte. Pedig utóbbiak az egyik szakaszon fejtetőre is álltak, amiről egy videó is tanúskodik a legnépszerűbb videómegosztó portálon.

Nagyot borulva lettek abszolút másodikok Zákányiék

Nem volt ilyen szerencséje a Rally1-ben versenyző Keszler Mátyás–Kugel Tibor-kettősnek, ugyanis műszaki hiba miatt fel kellett adniuk a versenyt. Hasonlóképpen járt a Ráti Gergő–Gerebitz Márk-páros, amely az élről volt kénytelen feladni a versenyt.

A pilóták következő megmérettetésére nem kell messzire utazni, s olvasóink is közelről figyelhetik majd a küzdelmet, hiszen június 24-26. között az 54. Mecsek Rallye jön.

A Salgót egyébként Csomós Miklósék nyerték Hadik Andrásék előtt.

A Baranyai érmesek

Nagy Dávid–Nagy János (Rally3 – abszolút első hely).

Zákányi János–Vidécz Zsolt (Rally3 – abszolút második hely, 6/RC4 és A1.6 első hely).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában