Autósport

2021.06.25. 23:33

Rengeteg izgatott tekintet szegeződött a mezőnyre

Végig ott lebegett egy sötét felhő az 54. Mecsek Rallye rajtceremóniája felett, noha ezúttal nem átvitt értelemben. A magyar Historic mezőny indulásakor már a jég is leszakadt, azonban ez sem űzte haza az embereket, legfeljebb csak a közeli kapualjakba.

Kvanduk Bence

Remek hangulatban kezdődött az 54. Mecsek Rallye, sokan figyelték, ahogy a veterán autócsodák a pódiumra gördülnek, miközben a hangulatot még tovább emelő Szujó Zoltán gyors interjúit hallgatták. A Porsche 911-esek, az Audi Quattro-k, Ford Escortok és társaik látványa minden résztvevőt lázba hoztak, volt, akit túlzottan is, hiszen a lezárt részen is szeretett volna az autók közelébe férkőzni. Egyetlen dolog aggaszthatta a közönséget, és ennek még a pilóták is rendre hangot adtak, csúnya felhők érkeztek dél felől.

Azt még ki is bírta az időjárás, hogy a 22 historic Eb-versenyző elinduljon, de amint elkezdődött a magyar mezőny bemutatása leszakadt az ég, majd nagyjából a felénél a jég is megérkezett. Ez sem tántoríthatta azonban el a közönséget attól, hogy megvárja a Rallye1-es mezőny érkezését, és vizslathassa a mai technika legnagyobb vívmányait. Legfeljebb a kapualjakba, napernyők vagy fák alá tudta őket bekergetni a zivatar, hiszen senki nem akarta kihagyni, ahogy a norvég Mads Ostberg Citroënjének vezetésével megérkeznek a legerősebb versenygépek.

Természetesen nem csak a sokat emlegetett helyi szurkolók szegezték tekintetüket a versenyzőkre, külföldről, például Algériából is érkeztek erre az ikonikus megmérettetésre.

Rajthoz áll a Ranga-Büki-Subaru trió is

A versenyen megemlékeznek a 20 éve elhunyt magyar bajnok Ranga Lászlóról is. Markó Tibor fejében született meg az ötlet, hogy újra rajthoz állítja a Ranga-Büki-Subaru triót. A legénység, Ranga Péter és Büki Ernő gondolkodás nélkül igent mondtak a szereplésre, és ehhez a klasszikus ruhába öltöztetett Subarut is megszerezték.

– Igazán szívmelengető érzés nekem, a családomnak és remélem a nézőknek is, hogy ilyen módon emlékezünk meg apáról. Felemelő érzés lesz a Subaruval és Ernővel versenyezni – jelentette ki Ranga Péter.

Érdemes figyelni az útlezárásokra

A mai napon még egész nap a Mecseket járják majd az autócsodák, így több helyen is útlezárásra kell számítani.

Az Árpádtető–Lapisi út–Remeterét–Orfű tető–Orfű útvonalra már 5.30-tól csak a versenyzők hajthatnak az útra egészen 20.30-ig. Az erdészeti út–Kisvaszar–mecsekpölöskei elágazó szakaszon 6.30-tól kezdődik az útlezárás, ami egészen 21.00-ig tart majd.

Az útlezárásokról térképet, illetve egyéb versennyel kapcsolatos érdekességeket a www.mecsekrallye.com weboldalon lehet találni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában