Felkészülés

2021.07.07. 19:57

Kondor góljával verte a Misleny a Lőrincet

Harcias edzőmeccset játszott egymással a HR-Rent Kozármisleny és a Szentlőrinc SE labdarúgócsapata, amelynek végén az alacsonyabb osztályban szereplő kék-fehérek örülhettek.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Kemény mérkőzést játszott egymással a Kozármisleny NB III.-as és a Szentlőrinc másodosztályú labdarúgócsapata előbbi otthonában.

A mérkőzés első 30-35 percében abszolút méltó ellenfelei tudtak lenni a kék-fehérek Marián Sluka együttesének. Bár az első helyzetecskét a 10. percben a vendégek alakították ki, sokáig nem volt érezhető az osztálykülönbség. Ekkor egy a felezőnél elrontott hátrapasszt szerzett meg Grumics, majd Ujvárosit ugratta ki, Gajág viszont blokkolni tudott. Az első negyedóra leteltével pedig a Misleny is megszerezhette volna a vezetést, Kónya húzott el a jobb szélen, de a centerezésről lemaradt Kozics. A jég a 26. percben tört meg, ekkor egy szögletet követően látott szabálytalanságot a játékvezető, Hampuk pedig magabiztosan belőtte tizenegyest.

Ahogy azonban fáradtak a hazaiak egyre jobban romlott a koncentráció, a piros-feketék játéka pedig egyre folyamatosabbá vált. A szünet előtt Cenaj is egyenlíthetett volna, de ő még hibázott. A 42. percben azonban egy labdaszerzés után két gyors passzt követően Harsányi a kapuig gyalogolhatott, s egalizált.

A slusszpoént a Kozármisleny tartogatta a fordulás után, a 86. percben, Kondor büntette egy 26 méteres szabadrúgásból korábbi csapatát.

HR-Rent Kozármisleny– Szentlőrinc SE 2-1 (1-1)

Férfi labdarúgó felkészülési mérkőzés. Kozármisleny, 100 néző.

HR-Rent Kozármisleny: Somogyi (Lékai, 58.) – Kónya (Beke, 58.), Gajág (Kalló, 86.), Füredi (Berdó, 58.), Turi (Kiszely, 58.) – Szabó D., Nagy E. (Loch, 58.), Vajda R. (Kondor, a szünetben) – Kirchner (Fenyvesi, 58.), Kozics (Horvát G., 58.) – Hampuk (Csernik, 58.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Szentlőrinc SE 1. félidő: Rátkai – Farkas M., Tamás, Hesz, Németh M. – Ujvárosi, Aszalós – Slavonics, Cenaj, Harsányi – Grumics. 2. félidő: Rátkai (Hajagos, 60.) – Erdélyi, Keresztes, Nagy Zs., Czuczi – Havas, Török – Sinanovic, Törőcsik, Pretzl – Bányai. Vezetőedző: Marián Sluka.

Gólszerzők: Hampuk (27. – büntetőből), Kondor (86.), ill. Harsányi (42.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában