paralimpia

2021.09.11. 11:30

Konkoly Zsófiát köszöntöttük szerkesztőségünkben: félkilós medálokkal érkezett a bajnok

Szerkesztőségünkben járt a tokiói paralimpia egyik hőse, Konkoly Zsófia (aki elhozta frissen szerzett érmeit), valamint úszóedzője, Jancsik Árpád, és meséltek nekünk az ötkarikás játékokon megélt élményeikről.

Móga Richárd

Pénteken meglátogatott minket a PSN kiválósága, s elhozta frissen szerzett érmeit is – amelyek sokkal nehezebb ek, mint gondoltuk.

Néhány hete még egy ország izgult a televízió előtt azért, hogy a pécsi úszó sikereket érjen el – tegnap viszont már nyugodt körülmények között fogadhattuk a 100 méteres pillangó idei paralimpiai bajnokát és edzőjét. Elmesélték, hogy ugyan kívülről néha könnyűnek tűnik a helyzetük, a felkészülésük korántsem volt olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák.

Konkoly Zsófia felkészítését Jancsik Árpád a riói paralimpia után vette át. Nem indult gördülékenyen a kapcsolatuk, nem igazán tudtak összecsiszolódni. Kevés ember mondhatja el azt, hogy a pandémia ideje alatt a kapcsolata javult – az övék igen. Tudtak egy nagyot fújni, átgondolták, mit szeretnének, mostanra pedig teljes mértékben összeszoktak.

Három héttel az úszó-Eb után egy ebédet megzavaró telefonhívást kapott az úszóedző fiatal tanítványától. „Történt valami, de ne idegeskedj.” Ezután mesélte el Konkoly trénerének, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Valóságos újjászületésre volt szükség nem sokkal a paralimpia kezdete előtt, de mint a két ezüstérem és az aranyérem is jól mutatja, ezt az akadályt sikerrel vette a páros.

A beszélgetésünk során természetesen érdeklődtünk a paralimpiai érmek iránt, amit Konkoly büszkén mutatott meg nekünk. Félve mertünk hozzáérni, de végtelenül felemelő érzés volt. Egy közel félkilós medál, amiben egy élet munkája benne van: számtalan lemondás és sok év kemény, alázatos foglalatossága. A 19 éves pécsi úszó ebből pedig idén hármat is elhozhatott Tokióból.

Elmesélték azt is, hogy bár életük egyik legnagyobb versenyére készültek, azonban a körülmények nem tették lehetővé, hogy azt úgy éljék meg, ahogy arról álmodtak. Koronavírustesztek tömkelege, elzártság és a nézők hiánya – leginkább ez jellemezte a tokiói létüket, viszont amint a versenyek helyszínére érkeztek, teljesen át tudták adni magukat a viadalnak.

Azt is megtudtuk, hogy Jancsik Árpád nem igazán barátkozott meg a szurkolói tapsrudakkal, azonban ha ennek használata az ára annak, hogy legközelebb is hasonló sikereket érjenek el a magyar sportolóink, akkor az egész ország tapsrudakkal szurkol majd a sikerekért.

A sajtos perec, az sajtos perec

Jancsik Árpád elmondta, hogy úszójának tanítását soha semmiért nem cserélné le. Na de azért mégiscsak... a sajtos perec, az sajtos perec. Az egyik edzésük alkalmával egy idősebb hölgy éppen azon a szakaszon szeretett volna úszni, amelyen a paralimpikon készült. A dologból nem csinált különösebb problémát Konkoly és edzője sem. A fiatal úszó egy pályával odébb ment. Másnap az idős hölgy ismét megjelent, és bár megfogadta Jancsik Árpád, hogy ezúttal versenyzőjét nem fogja odébb küldeni a vendég miatt, ám a néni sajtos pereccel érkezett, és levette a lábáról az edzőt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában