Sorozat

2021.09.29. 18:10

Megőrizte veretlenségét a Szentlőrinc

Nem bírt egymással a két veretlen NB II.-es labdarúgócsapat, a Szentlőrinc és a Szombathely. Bár mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, a kapusokon nem lehetett kifogni.

K. B.

a20210821_szentlorincII-pecsvarad_mozsgó_DN_LP Szentlőrinc II-Pécsvárad megyei I. labdarúgó mérkőzés

Ráijesztett a találkozó elején a Szentlőrincre a Haladás. A 6. percben Tóth-Gábor lőtt a büntetőterületen belülről, de a labda elakadt Prokop lábában.

Ezt követően kiegyenlítődött a mérkőzés, sőt, a Szentlőrinc kezdett egyre veszélyesebb lenni. Az első negyed óra végén Kiss-Szemán lőtt távolról egy kifejelt labdát fölé, majd 7 perccel később Tamás László kínálta meg Rózsát 17 méterről egy erőteljes lövéssel. Azonban a szombathelyi hálóőr bravúrral beleütött a takarásból érkező labdába. Meg azonban nem nyugodhatott, hiszen a szögletet követően Németh Márk csak centikkel tévesztette el a jobb alsót.

Még nem telt le az első fél óra, amikor a Szentlőrinc ismét vezetést szerezhetett volna. Jancsó és Grumics kényszerítőjét követően utóbbi lőtt tizenegy méterről, kicsit balról kapura, de Rózsa újabb bravúrt mutatott be.

A szünetet követően eleredt az eső, s így a védelmek is egyre bizonytalanabbul álltak a lábukon. A szombathelyiek nyomtak, de Prokop eszén nem tudtak túljárni, igaz tiszta lövést nem is engedtek Keresztesék. A Szentlőrinc leginkább gyors kontráiban bízhatott a lefújásig, de már nem tudtak olyan veszélyes helyzetet kialakítani, mint a fordulás előtt. Az láthatóan mindkét csapatot meglepte, hogy a játékvezető egyetlen percet sem hosszabbított, így viszont egyik gárda veretlensége sem szakadt meg.

SZENTLŐRINC–SZOMBATHELY 0-0

Labdarúgó NB II., 10. forduló. Kaposvár, 100 néző. Vezette: Pillók (Mohos, Máyer).

SZENTLŐRINC: Prokop – Erdélyi B., Keresztes, Tamás L., Németh Má. – Harsányi (Kovács M., 71.), Havas, Cenaj, Kiss-Szemán – Jancsó (Törőcsik, 83.) – Grumics (Mervó, 71.). Vezetőedző: Marian Sluka.

Szombathely: Rózsa – Kállai K., Mocsi, Németh Mi., Devecseri (Guzmics, 54.) – Kiss B. (Tóth Má., 74.), Szekér Á., Holdampf, Csilus – Tóth Mi. (Hegedüs, 65.), Tóth-Gábor (Horváth R., a szünetben). Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában