futsal

2021.10.20. 13:02

Visszatért a győzelem ösvényére a PEAC

Négy nyeretlen meccset követően ismét győzött a PEAC férfifutsalcsapata az NB II.-es bajnokság hatodik fordulójában.

Móga R.

Ahogy azt a pécsi szurkolók az elmúlt két találkozón megszokhatták, ezúttal is hátrányba került kedvenc együttesük. A bekapott gólra viszont most jól reagáltak a baranyaiak, így rövid időn belül kétszer is bevették az ellenfelük kapuját, így sikerült gyorsan megfordítaniuk az összecsapást.

A mérkőzés olyan mederbe zajlott tovább, mint arra előjáróban készülni lehetett. Két kemény és masszív gárda, amely egy-egy győzelemmel állt az ütközetig, így kevesebbet kockáztatott mindkét klub a hátralévő időt tekintve. A tihanyiaknak megvolt a lehetőségük az egalizálásra, azonban többnyire Király Zsolt védéseinek és a remekül összeállt pécsi védekezésnek köszönhetően nem változott az eredmény.

Tihanyi FC–PEAC 1-2 (1-2)

Férfi Futsal NB II., 6. forduló. PEAC: Király – Szaniszló, Kovács A., Bartal, Vénosz. Cserék: Molnár, Füzes, Spánitz, Forró, Romvári Edző: Füzes Gábor

Gólszerzők: Csernay (10.), illetve Kovács A. (13.), Bartal (17.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában