Kézilabda

2021.11.16. 19:00

Jó játékkal hozta hazai mérkőzését a Nádasd

A sok hiányzó ellenére mindkét félidő elejét megnyomta a PVSE férfikézilabda-csapata, és megnehezítette a vendégek dolgát, azonban miután a veszprémi alakulat rendezte sorait, csak futhatott az eredmény után Vujovics Mirko gárdája.

A. M. R.

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ettől függetlenül sokáig meccsben maradtak a pécsiek, de a bravúr elmaradt az NB I. B. 8. fordulójában.

Ráadásul a baranyaiaknak sok idő nem marad a regenerálódásra, ugyanis az eddig még veretlen Budai Farkasok otthonában lépnek majd pályára péntek este a győzelem reményében.

PVSE–Veszprém 21-24 (11-15)

Férfi kézilabda NB I. B., 8. forduló. PVSE: Szilágyi, Dencs – Ernei 8, Vass 3, Kovacsevics 1, Kiss S. 1, Zsigmond 1, Csuba 2, Szép 5, Papp, Illés , Kienle, Kis M., Balogh. Edző: Vujovics Mirko.

Ez következik (11. 19., 19.30): Budai Farkasok–PVSE.

Kissé beragadt a találkozó elején az NB II.-es Mecseknádasd, de az idő haladtával rendezték soraikat, így ismét könnyed győzelmet arattak.

– Sikerült jó játékkal győzni, de nehéz mérkőzések várnak még ránk – vélekedett Frey Tamás, a mecseknádasdi tréner.

Expressz Zálog Mecseknádasd–Kalocsa 26-21 (13-8)

Férfi kézilabda NB II., 7. forduló. Mecseknádasd: Gubicza – Bálint 3, Győri 2, Wéber 7, Liptai, Bérces 11, Kálmán. Cserék: Varga, Kovács D. 1, Nyers 1, Zuder 1, Lőrincz, Kollár, Hidasi, Frey P. Edző: Frey Tamás.

Ez következik (11. 20., 18.00): Hőgyész–Mecseknádasd.

Végig futhatott az eredmény után az NB II.-es Siklós is, ráadásul a párharc második felére kimerült a baranyai gárda.

Ferencváros U23–MK Pelikán Siklós KC 35-22 (14-10)

Férfi kézilabda NB II., 7. forduló. Siklós: Sárosi – Sztárai, Werner, Szenttamási, Sipos V., Vadon, Virág. Cserék: Weinert, Bognár, Kovács R., Fekete Z., Kelemen. Edző: Balog Zoltán.

E

z következik (11. 20., 16.00): Nagyatád–Siklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában