Labdarúgás - nb III

2021.11.21. 18:17

Közönségszórakoztató mérkőzésen aratott könnyed győzelmet az éllovas Misleny

Kiegyenlített meccsen ugyan, de alulmaradt a Mohács labdarúgócsapata az NB III. Közép-csoportjának hétvégi fordulójában a Szekszárd ellen.

A. M. R.

Fotó: Laufer László

A szekszárdi csapat ahogy az elmúlt két találkozóján, úgy ezúttal is szervezetten védekezett, és a mohácsi alakulat nem is bírta meglepni Turi Zsolt együttesét. A vendégek támadójátéka sem volt zökkenőmentes, azonban egy vitatott szituáció után a Szekszárd büntetőhöz jutott, ami kiváltotta a hazai publikum, és a sereghajtó vezetőedzőjének nem tetszését. A tolnaiak a tizenegyest értékesítették, és a hátralévő időben ráültek erre az eredményre, így a Mohács elszenvedte szezonbeli tizenharmadik vereségét.

B Build Mohács–Szekszárdi UFC 0-1 (0-0)

Labdarúgó NB III., Közép-csoport, 18. forduló. Vezette: Práth (Bőhm, Topálszki)

Mohács: Farkas – Kocsis, Forró, Nagy Zs., Menyhei (Bódis, 79.) – Izsák, Ignácz, Marton (Dér, 73.), Vég – Gellén, Müllerlei. Vezetőedző: Kvanduk János.

Gólszerző: Rácz (63., büntető)

Ez következik (11.28.): Hódmezővásárhely–Mohács

Az előző fordulóban először fordult elő idén a listavezetővel, hogy lőtt gól nélkül marad, ezúttal viszont már az első félidőben kiszakadt a gólzsák.

Mutatósan futballozott a Misleny, ráadásul az első játékrész hajrájában betalált a góllövő lista élén szereplő Hampuk is, amivel már három góllal vezetett az éllovas Kozármisleny, így nem maradt már lényegi kérdés a folytatásban.

HR-Rent Kozármisleny–Hódmezővásárhelyi FC 3-0 (3-0)

Labdarúgó NB III., Közép-csoport, 18. forduló. Vezette: Katona (Marozsi, Harsányi)

Kozármisleny: Somogyi – Kónya, Gajág, Berdó, Turi – Nagy E. (Horvát G., szünetben), Kozics – Vajda (Szabó D., 62.), Kirchner (Kalló, 87.), Beke (Bischoff, 82.) – Hampuk (Csernik, 82.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerzők: Kirchner (21.), Vajda (37.), Hampuk (44.)

Ez következik (11.28.): Monor–Kozármisleny

További eredmények: Dunaújváros–MTK II. 2-2, Ferencvárosi TC II.–Paks II. 3-2, Bp. Honvéd II.–Dabas-Gyón 3-0, Balassagyarmat–Monor 3-1, Gerjen–Makó 0-2, ESMTK–Vác 1-1, Dabas–Iváncsa 5-0, Cegléd–Rákosmente 0-1.

Az állás (20 csapat): 1. Kozármisleny 46 pont, 2. Makó 39, 3. Dunaújváros 39,...20. Mohács 7.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában