Labdarúgás - nb III

2021.11.21. 09:27

Meglepetést okozna a Mohács

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság feléhez érve, a listavezető Kozármisleny tovább nyújtaná veretlenségi sorozatát vasárnap 15.00-kor a hódmezővásárhelyi alakulattal szemben, amely az utolsó négy fordulóban nem talált legyőzőre.

A. M. R.

20210922 Kozármisleny NB III. Közép csoport 8. forduló HR-RENT KOZÁRMISLENY - GERJENI SK férfi labdarúgó mérkőzés. Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

A baranyai csapatnak nincs könnyű dolga, ugyanis sérülés miatt elvesztették csapatkapitányukat, Füredi Szabolcsot, és az egész szezonban remekül védő Lékai Somát is. A mislenyi játékosokon érződik a fáradtság, de a motivációval nincsen gond.

– Nem múlik el nyomtalanul a tizenhét lejátszott bajnoki mérkőzés, de még az idei naptári évben van három találkozónk, melyen folytatni szeretnénk a jó sorozatunkat – fogalmazott Aczél Zoltán, a Kozármisleny edzője. – Azon vagyok én is, és a szakmai stáb is, hogy mentálisan segítsünk a csapatnak, ugyanis remek játékosokból álló keretünk van, de kevés a merítési lehetőség. A fáradtság ellenére, viszont minden esélyünk megvan arra, hogy hazai környezetben folytassuk a szériánkat a Hódmezővásárhely ellen.

Füredi és Lékai kiesése is nehezíti a Misleny dolgát

A sereghajtó Mohács az elmúlt találkozón gyakorlatilag végig a kapujához szögezte ellenfelét, ráadásul a hajrában az egyenlítés is összejött a Rákosmente otthonában. Játékuk meccsről-meccsre javul, így minden esélyük megvan arra, hogy a vasárnap 13.00-kor kezdődő Szekszárd elleni összecsapáson pontokat szerezzenek.

– Az elmúlt két fordulóban jól játszottunk, sőt, az előző hétvégén az eddigi legszebb arcát mutatta a csapat – vélekedett Kvanduk János, a Mohács trénere.

– Többször is sikerült jobb körülmények között edzeni, mint a korábbi időszakban, és a játékosokat is felszabadultabbnak látom. Hiszem, hogy ezek a pozitív folyamatok eredményesebb játékban is megmutatkoznak a közeljövőben. A következő ellenfelünk stabil középcsapattá vált, jó néhányszor bravúros eredményeket ér el, de most mi akarunk meglepetést okozni. Szükségünk van pontokra, nekik meg már van elég.

További mérkőzések: Dunaújváros–MTK II. (11.20., 13.00), Ferencvárosi TC II.–Paks II., Bp. Honvéd II.–Dabas-Gyón (11.21., 11.00), Balassagyarmat–Monor, Gerjen–Makó, ESMTK–Vác, Dabas–Iváncsa, Cegléd–Rákosmente (11.21., 13.00)

Az állás (20 csapat): 1. Kozármisleny 43 pont, 2. Dunaújváros 38, 3. Makó 36... 20. Mohács 7.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában