Motorsport

2021.11.08. 11:57

Végig küzdött a Hyundai teljesítményével Michelisz

Nem sikerült dobogóra állnia Michelisz Norbertnek a túraautó-világkupa (WTCR) utolsó előtti versenyhétvégéjén Olaszországban, pedig az első futamon támadhatta a harmadik helyért Esteban Guerrierit.

Kvanduk Bence

Forrás: AFP

Az olasz hétvégén is kihozott mindent Michelisz Norbert a Hyundai Elantrából, de ez nem volt elég ahhoz, hogy dobogóra állhasson a Lynk­&Co és az Audi dominálása mellett. Igaz, a versenyhétvége előtt reális célnak a legjobb tízbe kerülést jelölte ki, amit maradéktalanul teljesített is.

Az időmérő futamon a koreai márka leggyorsabb pilótájának bizonyult a baranyai versenyző, a hetedik helyre kvalifikálta magát, így pedig a fordított rajtrácsos futamot a negyedik pozícióból kezdhette. A rajtot követően pedig annak ellenére is megtartotta helyét, hogy Yvan Muller meglökte.

Az első körben stabilizálta helyét, és a tizenegyedik körig szabadon autózhatott, Coronel előzését követően viszont ő is támadhatta a harmadik helyre csúszó Guerruerit. Az akciót azonban sikerült visszavernie az argentinnak, ami miatt Michelisz került nehéz helyzetbe, hiszen Muller is belekezdett egy manőverbe, de átvészelte ezt, s megtartotta helyét a leintésig.

A második futamot Michelisznek egy pozícióharccal kellett kezdeni, s miután sikerült visszavernie a támadásokat, megelőzte Thed Björköt. A lendülete viszont nem volt elég ahhoz, hogy beérje Guerrierit, így elengedte a felzárkózó csapattársát, Gabrielle Tarquinit. Az idény végén visszavonuló társ beérte, és meg is előzte az argentint is, s bár a futam végére a korábbi világbajnok is megérkezett mögé, a Hyundaiban már nem maradt elég erő, hogy előzni tudjon. Ezáltal ezt a versenyt is abban a pozícióban zárta Michelisz, amelyikben elkezdte.

Az első futam eredménye: 1. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk&Co), 2. Tom Coronel (holland, Audi), 3. Esteban Guerrieri (argentin, Honda), 4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)... 16. Tassi Attila (magyar, Honda)... 18. Boldizs Bence (magyar, Cupra).

A második futam eredménye: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co), 2. Frédéric Vervisch (belga, Audi), 3. Gilles Magnus (belga, Audi)... 7. Michelisz Norbert... 12. Tassi Attila... 16. Boldizs Bence.

Az összesített állása: 1. Yann Ehrlacher 200 pont, 2. Frédéric Vervisch 164, 3. Esteban Guerrieri 164... 7. Michelisz Norbert 142... 17. Tassi Attila 74... 19. Boldizs Bence 19.

Ez következik: Orosz Nagydíj (11. 26–28., az idényzáró versenyhétvége).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában