Labdarúgás - NB II.

2021.12.17. 13:10

A szezon eleji koncentráció kell a Szentlőrincnek

Sokakat meglepett a Szentlőrinc, amikor az NB II.-es labdarúgó-bajnokság első tíz fordulójában nem talált legyőzőre. Bár Marián Sluka tanítványai azt követően hektikusabbá váltak, nem lehetnek elégedetlenek az őszükkel.

Kvanduk Bence

Forrás: Laufer László

Szentlőrinc Remekül kezdte a szezont a Szentlőrinc újjáépített csapata, tíz meccsen át veretlen volt, igaz, hatszor csak egy ponttal gazdagodott. Éppen ezért jó pozícióból, a tizenkettedik helyről várja a folytatást. 

– Egy teljesen új csapatot raktunk össze, a tavalyi keretből hat játékos maradt nálunk, az idény elejére viszont sikerült úgy összerakni mindent, hogy kiválóan rajtoltunk el. Bizonyítási vággyal, új motivációval, energiával szépen működött minden. Ezt követően jöttek sérülések, amik miatt fontos játékosok kiestek egy-egy mérkőzésre, és több okból kifolyólag nem tudtuk tartani a motivációs szintet. Kicsit olyan érzésem volt, hogy megelégedtünk azzal, amit elértünk. Kár érte, mivel ha még jobban odatettük volna magunkat, akkor még szebb eredményt értünk volna el. Összességében viszont így is sikeres ez a fél szezon számunkra, megfelelő a pontjaink száma is, ugyanakkor van bennem hiányérzet. Sokkal jobban kell a jövőben koncentrálni, nagyobb figyelmet kell szentelni az apró dolgokra is, hogy minden klap­poljon – kezdte Marián Sluka, a lőrinciek vezetőedzője, hozzátéve, így hosszú távon is sikeresek lehetnek. – Sokkal több a pozitívum ebben a fél idényben, mint a negatív dolog. 
A zárófordulóban elért győzelem előtt viszont hat mérkőzésen át nem tudtak nyerni, ami némi keserűséget csepegtetett a szép szereplésbe. 
Nem tudták fenntartani végig a motivációs szintet

– Ez a hullámvölgy, ami a tizenharmadik forduló után történt velünk, várható volt egy ilyen újonnan összerakott csapattól. A tavalyi kezdőnkből három ember volt a pályán a hatmeccses nyeretlenségi sorozatunkban. Befolyásolta az összeszokatlanság a szereplésünket, de ha azokat az alapelveket betartjuk, amiket a szakmai stábbal lefektettünk, akkor annak nem kellett volna problémát jelentenie, hogy kevesebbet játszottak egyesek egymással – jelentette ki. 

 

Várható, hogy télen is változtatnak a lőrinci kereten
A nyári nagy mozgást követően most csendesebb átigazolási időszak várható Lőrincen is, de mindig van olyan pozíció, ahol lehet erősíteni. 
– Várható, hogy változás lesz télen a keretben. Volt, aki nem nyújtotta azt, amit elvártunk, és ezeket a labdarúgókat nekünk nincs értelme itt tartani. El fogjuk engedni azokat, akik nem érzik jól magukat nálunk. Nem akarunk senkinek ártani, lehet, máshol jobban tud majd teljesíteni. Az is biztos azért, hogy nagy jövés-menés télen nem lesz, illetve hogy céltudatosan, pozícióra fogunk játékosokat keresni – árulta el. – Elképzelhető, hogy érkezik egy center, de bízunk abban, hogy Mervó Bence hamar felépül, és ismét a rendelkezésünkre áll majd. Tavasszal fontos játékosunk volt. Nem fogunk kapkodni. Ha igazolunk, akkor olyan játékost hozunk, aki illik a Szentlőrincbe, aki meg akarja mutatni, fel akarja építeni magát, és segíteni szeretne elérni a céljainkat. 
 

Grumics remekelt
Az óriási nyári vérátömlesztés még lenyűgözőbbé teszi a kezdeti stabilitást, de ehhez az is kellett, hogy a megfelelő emberek érkeztek a klubhoz. 
– Az új játékosokkal többnyire elégedett vagyok, jó karaktereket, versenyzőket választottunk – vélekedett az edző. – A labdarúgásban viszont mindig van olyan, akivel nem lehetünk elégedettek. Vannak, akik kevesebb lehetőséghez jutottak, vannak, akik nem éltek vele, ha megkapták. Velük le fogunk ülni, és átbeszéljük a dolgokat. Nagyrészt meg vagyok elégedve a keret hozzáállásával, mindig partnerek voltak, és ez látható volt a pályán. 
A sikerekhez persze az is hozzájárult, hogy Miroslav Grumics szépen termelte a gólokat. 
– Miroslav érkezésének nagyon örültem, rögtön a csapat meghatározó labdarúgója lett. Nem úgy terveztük, hogy így fogjuk terhelni, de sajnos nem volt nagy variációs lehetőségünk, mert Mervó Bence megsérült, és Bányai Petinek is idő kellett. Nagyon hasznosan játszott, remélem, a szünet után ismét a nyári formájába kerül. Az ő profizmusa jó példa a fiataloknak is – tette hozzá kiemelve: Tamás László hasonlóan fontos szerepet játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában