Testépítés

2021.12.14. 13:44

Minden versenyén győzelmet aratott Major Zsolt

Hatodik alkalommal is besöpörte a Mr. Univerzum címet a bólyi testépítő, Major Zsolt, aki idén három versenyen is elindult, ráadásul mindegyiken a dobogó legfelső fokára állhatott.

Móga Richárd

Tizenhét évesen nevezett be első versenyére Major Zsolt, aki akkoriban példaképe, Arnold Schwarzenegger hatására vágott bele ebbe a sportágba. Talán ő sem gondolta volna annak idején, hogy mostanra már hatodszor ünnepelheti a Mr. Univerzum címét, ami rangosabb, mint a világbajnokság. 

Az idei évben három alkalommal mérettette meg magát a 42 esztendős testépítő, első versenyére pedig Romániában került sor szeptember közepén. 
– A Pro Nutrition Grand Prix pénzdíjas verseny volt 2021-ben az első próbatételem, melyen a kategóriagyőzelem után sikerült megszereznem az abszolút bajnoki címet – nyilatkozott a román versenyről Major. 
 

Nem volt sok ideje a pihenésre a magyar Terminátornak, ugyanis edzője, Vida Zoltán javaslatára már október 9-én harcba szállt a Budapesten megrendezett Bodysport kupán, a magyar kvalifikációs versenyen, melyről szintén aranyéremmel térhetett haza. Mindkét versengés fontos volt a baranyai sportoló számára, azonban a főversenyére időzítette leginkább a csúcsformáját, ami a Hamburgban megrendezett Mr. Univerzum volt. A sok verejték és munka kifizetődött, ugyanis Major Zsolt bizonyult a legjobbnak. 
 

Talán amitől laikusként a legjobban elborzadunk, az nem más, mint ehhez a sportághoz szükséges diéta. Fokozottan figyel Major arra, hogy mit visz be a szervezetébe, ugyanis a táplálkozás a versenyformája hetven százalékát befolyásolja. Nem lehet meglepő, hogy a győzelmét követően első útjai között egy olasz pizzéria szerepelt, ahol kicsit bűnözhetett. 
 

– Most jöhet a jól megérdemelt lazítás, aztán januárban jöhetnek az újabb célkitűzések – mesélt a tervekről a hatszoros Mr. Univerzum-cím elhódítója. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában