Tenisz

2022.01.12. 15:12

Hat-nyolc órát teniszezik naponta Krocskó József

A pécsi Makár Tanyán rendezett XXL-kupa nyílt amatőr fedettpályás páros torna legillusztrisabb személyisége Krocskó József (53) volt, ezt az alkalmat használtuk ki egy kis beszélgetésre vele.

Szabó Dániel

Krocskó József (jobbra) Laczkó Bélával párosban indult az XXL-kupán

Forrás: Makár Tanya

Ezt megelőzően tavaly nyáron, a korosztályos országos bajnokságon járt utoljára a Makár Tanyán. 

– Mindig is jó viszonyt ápoltam a pécsiekkel, szívesen jövök ide, több barátom van Pécsett – mondta. – Ezt támasztja alá az is, hogy 2001-ben a férfi országos csapatbajnokságon a Makár Tanya-BSE közös együttes színeiben szerepeltem. 

 

Mint kiderült, bevált a sejtésünk, vagyis az, hogy soha nem volt civil foglalkozása, az élete mindig is a tenisz körül forgott. Nem volt indíttatása arra, hogy mással foglalkozzon. Ezt a sportágat választotta két fia, és lehet, hogy a most 3 éves fiúunokája, Áron is egyszer majd ütőt ragad. 

 

– Hat-nyolc órát teniszezem naponta, a fővárosban edzőként a Park TC Feneketlen-tónál lévő sportcentrumában dolgozom, szerencsére a közelben lakom, így nem kell sokat utaznom oda – tudtuk meg tőle. – Jelenlegi tanítványaim közül Almádi Attilát tartom a legtehetségesebbnek, ő 14 esztendős, az U14-ben a 3., az U16-ban pedig a 16. helyen van a magyar korosztályos ranglistán. Az adottságai megvannak ahhoz, hogy jó teniszező váljon belőle, remélhetőleg a pályafutását a jövőben is tudják finanszírozni a szülei. Hogy mikor jártam utoljára Ukrajnában? Van annak már tíz éve is, akkor a nagymamám temetésén vettünk részt. A családomat és engem már minden Magyarországhoz köt. 

 

A múlt hétvégén a Makár Tanyán párosban partnerével, Laczkó Bélával két meccset játszott, a mérlegük egy-egy győzelem, illetve vereség. 

– Jól esett a mozgás, régen játszottam már tétre, évek óta nem teniszeztem versenyen. Most ismét visszajött az adrenalinom, már hiányzott. 

A Makár Tanya az évet nyitó XXL-kupán kívül még megrendezi az év első felében a Makár Tanya Open elnevezésű utánpótlás fedettpályás országos bajnokságot, az U14-es és U18-as OB-re március 17–22. között kerül sor. 

 

Három nemzet felnőtt bajnoka

Krocskó József 1968. április 20-án született Ungváron. Hat­éves korában kezdett el teniszezni, edzője az édesapja volt. A kijevi Testnevelési Egyetemen végzett tenisztrénerként. 1990 óta él Magyarországon. Több korosztályban szovjet, felnőtt ukrán és magyar bajnok, 1993–1997 között tagja volt Magyarország Davis-kupa-csapatának. Legjobb egyéni ATP-helyezése 129. volt, kétszer játszhatott főtáblásként a Roland Garroson, ahol 1997-ben egy mérkőzést nyert. 1999 óta edzős­ködik, 2008-tól az MTK-nál. Két legismertebb tanítványa Bardóczky Kornél és Stollár Fanni, de büszke Szabanin Natáliára is, akivel 7 évig dolgozott együtt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában