Labdarúgás

2022.01.21. 15:30

Hatgólos meccsen ikszelt a Mohács

Kiszakadt a Mohács NB III.-as labdarúgócsapatának gólzsákja a legutóbbi felkészülési mérkőzésen a Bólyi SE ellen.

A. M. R.

Két ellentétes félidőt produkált a mohácsi alakulat, azonban mindenképp dicsérendő, hogy háromgólos hátrányból is felállt Kvanduk János együttese. 

 

A Mohács hiába dominált szinte mindvégig, a bólyi csapat remekül kihasználta a kínálkozó kontralehetőségeket. 

A második játékrészben az utóbbi időben betegség vagy sérülés miatt kevesebbet edzők frissebb lábakkal léptek pályára, és ez sokat emelt a gárda technikai színvonalán. Az egalizálást követően még a győzelmet is megszerezhette volna az NB III.-as sereghajtó, azonban a befejezésnél sokszor még így is becsúszott a hiba. 

 

– Nagyon tanulságos összecsapáson vagyunk túl. A második félidőben látott kezdeményezőkészséget szeretném erősíteni a csapatban – nyilatkozta lapunknak a Mohács labdarúgócsapatának edzője, Kvanduk János. 

B Build Mohács–Bólyi SE 3–3 (0–3) 

Labdarúgó felkészülési mérkőzés. Mohács: Csobán – Bódis, Izsák, Forró, Müllerlei – Brukner, Dér – Hetényi, Menyhei, Gellén – Csernik. Cserék: Berkovics, Nagy, Kiss, Vég, Szabó, Spannenberger. Edző: Kvanduk János. 

Gólszerzők: Menyhei, Csernik (2). 

Ez következik (01. 22.): Jánoshalma–Mohács.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában