Tenisz

2022.02.03. 11:43

Teniszre cserélte a focit Garami József

Gyerekként rúgta a bőrt, hasonlóképp, mint a mindenki által jól ismert nagypapája, azonban végül a teniszben talált magára a 15 éves Garami József. Ráadásul a közelmúltban a harmadik helyen végzett párosban egy kiemelt korosztályos versenyen.

Móga Richárd

– Mikor fogtál először ütőt? 

– Hat éve kezdtem csoportban teniszezni, akkoriban heti két edzésem volt még. A következő nyáron kerültem a PVTC csapatához, ahol azóta is játszom. Mindennap van egy két­órás edzésem, de hétvégente is szoktam játszani, így elég sokat vagyok a teniszpályán. Emellett tavaly óta még a klub másodosztályú férficsapatában is játszom. 

 

– Miért pont a tenisz mellett döntöttél? 

– Kiskoromban három éven át a PMFC-ben rúgtam a bőrt. A labdajátékokat mindig is szerettem, viszont 2015-ben 1-es típusú cukorbeteg lettem, így egy olyan sportágat kellett választanom, ami jobban összeegyeztethető ezzel az állapottal. 

 

– Az iskolával is egyeztethető? 

– A Cserepka János Gimnázium lehetővé teszi, hogy heti kétszer reggelente edzeni tudjak, és az intézmény maximálisan támogatja a sporttal járó elfoglaltságokat. Ráadásul a klub is egy kőhajításnyira van az intézménytől. 

 

– Kit tekintesz példaképednek? 

– Egyértelműen Rafael Nadalt! Igazi példakép, hiszen nagyon sportszerű, és az utolsó pillanatig küzd. Tetszik a pörgetett játéka és az agresszivitása. 

 

– Mire vagy a legbüszkébb a saját tenisztudásodat tekintve? 

– A tenyeresem sokat fejlődött, jó nagy sebességet tudok diktálni, és irányítani a labdameneteket. Szeretem a fonák rövid keresztütéseket is, és a lábmunkám is sokat javult az elmúlt időszakban, de még van hova fejlődni. 

 

– Mennyire visel meg a vereség? 

– Valamilyen szinten megvisel, de mindig próbálok tanulni belőle. Akkor visel meg igazán egy vereség, ha úgy érzem, hogy nem hoztam ki magamból a legtöbbet. Könnyebben elfogadom az olyan vereséget, amikor egy nálam jobbtól kapok ki. 

 

– Egyéniben vagy párosban szeretsz inkább játszani? 

– Igazából egyéniben jobban szeretek, bár mindkét fajta játékot nagyon élvezem. Nagyobb rajtam a nyomás, ha van egy társam, és felelősséggel tartozom érte. 

 

– Mik a terveid a közeljövőben? 

– Legfőbb célom, hogy minél több győztes meccset elérjek, és a lehető legelőbbre szeretnék jutni a korosztályos ranglistán. 

 

Skandáljuk még a Garami nevet

Kinek ne lenne egy nosztalgikus érzése olyankor, amikor meghallja Garami József nevét. A korábbi közönségkedvenc labdarúgó a fiatal teniszező büszke nagypapája, aki sosem erőltette a labdarúgást unokájára. 

– Nagyon büszke vagyok a nagypapámra, de én soha nem híres edzőként tekintettem rá, hanem csak úgy Józsi papaként. Sosem erőltette a labdarúgást nálam. Örül annak, hogy rendszeresen sportolok, és élvezem. Néha eljön megnézni az edzéseimet, vagy ha épp Pécsen van a megmérettetés, akkor kijön szurkolni – mesélte Garami. 

A fociba így is belekóstolt a 15 esztendős tehetséges fiú, de egyrészt a betegsége sem szólt a sportág mellett, másrészt pedig nem is igazán vonzotta sohasem a futball. 

– Igazából a labdarúgás valamiért annyira nem fogott meg. Inkább a kapu volt az, ami jobban érdekelt ezt a sportot tekintve – fogalmazott a fiatal teniszező. 

Összességében talán jobb is a teniszvilágnak, hogy minden úgy alakult, hogy Garami József ebben a sportágában bizonyíthatja rátermettségét, ugyanis minden adott ahhoz, hogy az elkövetkező években ismét a Garami nevet skandáljuk a sporteseményeken. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában