Labdarúgás

2022.03.02. 16:01

Kétszer mattolta a DVTK-t

Sokkolta az NB II. éllovasát, a tizenhárom meccsen keresztül veretlen Diósgyőrt a PMFC labdarúgócsapata, és 3–0-s diadalt aratott. A találkozó második félidejében az egyre jobb formában lévő Bíró Bence duplája zárta le a mérkőzést.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Fontos lépcsőfokokat tett meg az NB II.-es szereplése szempontjából a PMFC. Egyrészt megverte a bajnokaspiránst kifejezetten jó játékkal, szinte lövést sem engedélyezve a korábbi válogatottakból és élvonalbeli játékosokból álló ellenfélnek, a DVTK-nak. Másfelől Bíró Bence, az MTK-tól nyáron érkező csatár is úgy tűnik, elkapta a fonalat. 

 

– Nyáron úgy érkeztem, hogy komoly meccshiányom volt. Ezt sokáig éreztem is a szezon elején, de az őszi idény utolsó három-négy találkozóján már tudtam hozni a jó formámat, azt, amire képes vagyok. A szünetben a felkészülés nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, mert elkaptam a koronavírust. Ki kellett hagynom egy hetet, és utána nehezebb volt visszatérni. A Diósgyőr ellen azonban már remekül éreztem magamat a pályán, jó formában vagyok – árulta el érdeklődésünkkor a támadó. 

 

A Pécs talán a legjobb teljesítményét tette le az idényben a pályára, ha pedig így folytatja, ismét elkezdődhet egy, a szurkolók számára is csodálatos időszak. 

– Mindenképpen fenntartható ez a teljesítmény. Ha ez a győzelem nem ad nekünk óriási lökést a jövőre nézve, akkor semmi nem tud! Minden jól sikerült ezen a meccsen, nagyon jól játszottunk, megvalósítottuk, amit az edzők kértek tőlünk. Szerintem ezt újra és újra meg tudjuk tenni a jövőben. Ez a célunk – jelentette ki Bíró. 

A 23 éves támadó hétvégi duplájával a házi góllövőlistán is előkelő helyre lépett, a 6–6 gólos Adamcsek és Hegedűs mögött második. 

 

– Motivál, hogy megnyerjem a házi gólkirályi-címet, hiszen támadó vagyok. Az a célom, hogy minél többször betaláljak, de annak is ugyanúgy örülök, ha a társaim is eredményesek, mert az a csapat érdekeit szolgálja. Nem a cím a legfontosabb, hanem hogy játék, asszisztok és gólok terén is segítsem a többieket – mondta. 

A pécsiek közül bárkit kérdezünk, azt fogja mondani, hogy az egységben rejlik az igazi erejük. A támadó pedig már ősszel is kijelentette, nagyon tetszik neki az élet a baranyai megyeszékhelyen. 

– Továbbra is nagyon szeretek Pécsen lenni, főleg a csapat miatt. Remekül összekovácsolódott a társaság – erősítette meg ismételten Bíró Bence is. 

 

Szívességet tettek a Vasasnak

Hétfőn 20.00-tól rendezték az NB II. 25. fordulójának zárótalálkozóját, a Kecskemét–Vasas rangadót. Már a találkozó előtt is biztos volt, hogy a bajnoki címre hajtó második helyezett angyalföldieknek nagy szívességet tett a Pécs a Diósgyőr legyőzésével, de ezt a lehetőséget ki is kellett használni. 

 

Az élmenők rangadóján egyetlen gól döntött, Hinora Kristóf a második játékrész első perceiben talált a lilák hálójába, ezzel megszerezve a három pontot a Vasasnak. Az első két helyezett között így két pontra csökkent a különbség, azaz akár már a hétvégén cserélődhet a listavezető kiléte. Persze ehhez a Győrnek bravúrt kell bemutatnia, míg a Szolnoknak nem szabad pontot szereznie az Ilovszky Rudolf Stadionban. 

 

Merkantil Bank Liga NB II.

 

 1.Diósgyőr25157345–2652
 2.Vasas25148342–1750
 3.Szeged25137538–1846
 4.Kecskemét25135741–2544
 5.Szombathely25126728–1842
 6.Siófok251010529–2440
 7.Nyíregyháza25107832–3437
 8.PMFC25106932–2536
 9.Győr2597930–2934
 10.Dorog25941224–3531
 11.Szentlőrinc25710826–2831
 12.Ajka25861132–3430
 13.Soroksár25771142–4728
 14.Csákvár25691033–4127
 15.III. kerület25681124–3726
 16.Békéscsaba25511933–3826
 17.Budaörs25511925–3626
 18.Tiszakécske25731525–4724
 19.Budafok25581224–3223
 20.Szolnok25581224–3823

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában