Úszás

2022.04.28. 16:01

Párizsi álmokat szövöget az ígéretes pécsi paraúszó

Még mindig csak 13 esztendős, de már futószalagon szállítja a szebbnél szebb sikereket Hotz Csenge, a Pécsváradi Spartacus SE egyik legtehetségesebb sportolója. A pécsi lány a közelmúltban Berlinben, az első nagy nemzetközi megmérettetésén bizonyíthatott, ahonnan három ezüstéremmel, valamint egy bronzéremmel térhetett haza.

Móga Richárd

Forrás: Pécsváradi Spartacus SE

Nyolc évvel ezelőtt, Csenge szülei úgy döntöttek, hogy lányukat beíratják úszóedzésekre, hiszen nem árt, ha megtanul úszni. Nos, a cserfes baranyai lány megragadt ennél a sportnál. Olyannyira, hogy fiatal kora ellenére jó esélye van arra, hogy 2024-ben ott legyen a párizsi paralimpián.

A fiatal tehetségnél hét éves korában kialakult a dongaláb. Műtéttel próbáltak tenni ez ellen, de csak rosszabb lett a helyzet. Mindez azonban látszólagosan egy cseppet sem zavarja. Tisztában van a képességeivel, és pontosan tudja, hogy miképp tud még jobb lenni.

– A bal lábam gyengébb és kisebb is, mint a másik. Mikor megszülettem még nem volt ilyen, csak idővel, fokozatosan alakult ki. Igazából csak a rajtoknál, illetve a fordulóknál hátráltat. Az úszásnál már kevésbé. Na de, hogy mit ad nekem az úszás? Önbizalmat – mesélte Hotz Csenge.

Ráadásul amilyen tehetséges, épp olyan motivált és elszánt. Általában napi két edzésen, összesen kilenc alkalommal egy héten igyekszik kihozni magából a maximumot. Amíg szombatonként kortársai kiheverik a hét nehézségeit, addigra ő már kilométereket tudhat maga mögött az uszodában. Mindezt úgy, hogy az iskolában is brillírozik.

Forrás: Vereczkei Zsolt

A fiatal úszó nemrégiben Németország fővárosában, Berlinben is megmutathatta, hogy mennyire tehetséges és alázatos. Korát meghazudtolva ámulatba ejtett mindenkit, és bizony-bizony letette a névjegyét a nemzetközi rajtkövekre is. Egyszer felállhatott a dobogó harmadik fokára, ráadásul háromszor még magasabbról várhatta a díjátadót.

– Az elején még szokatlan volt neki a helyzet, hiszen első nagy nemzetközi versenye volt a berlini, de a második, harmadik, illetve az utolsó napon már teljesen otthonosan mozgott. Nagyon tehetséges, nagyon jó vízfekvése van. Tulajdonképpen a víz az ő közege. Elég elhivatottnak tartom ahhoz, hogy az évek alatt még komolyabb eredményeket érjen el – vélekedett Tuba Máté, Hotz Csenge egyik edzője.

Na de persze miről is álmodozhatna egy ilyen fiatal sportoló, aki ennyire tehetséges és alázatos? Hát persze, hogy a paralimpiáról. Ráadásul edzői is úgy vélik, hogy ez a cél elérhető lehet számára.

– Csenge amikor bemegy a vízbe, akkor mindig a legtöbbet adja ki magából. Reális célnak tartom, hogy már Párizsba kijusson. Közel van a szintidőhöz – egy másodpercen belül van –, ami szükséges a kvalifikáláshoz. Mindezt pedig a tehetségének és a szorgalmának köszönheti – mondta versenyzőjéről a pécsváradi klub egyik trénere, Karsai Péter.

Addig azonban még rengeteg munka vár a pécsi lányra. Ráadásul a közeljövőben is igencsak komoly kihívások várnak rá. Május közepén a Paraúszó Országos Bajnokságon ugorhat medencébe, és javíthat az időeredményein. Ráadásul kimagasló teljesítményének köszönhetően Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány beválogatta, így ott lehet a júniusi Paraúszó Világbajnokságon.

Ehhez pedig nem is adhatott volna nagyobb lökést Vereczkei Zsolt – hétszeres paralimpikon úszó, korábbi világcsúcstartó – látogatása, aki szintén látja a
lehetőséget a sportolóban. Ez pedig vélhetően feltüzelte a baranyai lányt, így biztosak lehetünk abban, hogy Hotz Csenge a közeljövőben sem hagyja el majd a medencét anélkül, hogy ne tett volna meg mindent a siker érdekében.

 

Forrás: Vereczkei Zsolt

 

Nem minden fenékig tejfel


A Pécsi Vörös Meteor Sportkör az elmúlt időszakban is kiváló munkát végzett. Több mint harminc sportolóval, válogatott versenyzővel, több országos bajnoki címet is nyert az egyesület. Gondolná az ember, hogy egy ilyen ígéretes klub számára minden adott a munkához, de a legalapvetőbb dolog mégsem. Az uszoda. Hiába a mai csúcstechnológia, arra azért még nem találtak alternatívát, hogy miképp edzhetne egy úszószakosztály uszoda nélkül. 

A vezetőség persze kopogtatott az önkormányzat ajtajától kezdve szinte mindenhol, de az ajtók nem nyíltak. Olyannyira nem, hogy a klub teljesen kiszorult a városból. Tavaly szeptembertől a pécsváradi uszodában készül az alakulat, ahol tárt karokkal várták a tehetséges úszókat és edzőiket. Az erős kohézió kialakulását mi sem mutatja jobban, hogy a pécsi palánták kitartanak a csapat mellett, így szinte lemorzsolódás sem történt. Az egyesület pedig olyannyira hálás a pécsváradi lehetőségnek, hogy hamarosan hivatalosan is Pécsváradi Spartacus SE néven fog majd működni az alakulat.Az, hogy mennyire célszerű lényegében egy klubot működtetni Pécsett, kockáztatva ezzel, hogy tehetséges gyerekek veszhetnek el, az már egy más kérdés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában